Tudta-e?

|
... mi a "Polymeal"? Igazi érdekességként jelent meg a táplálkozástudományban, amikor egy tudóscsoport közreadta, hogy egy olyan napi étel-kombinációt állított össze, amelyet eredményesnek találtak a szív-ér rendszeri megbetegedések megelőzésében, ami minden bizonnyal sokak számára szimpatikus lehet. Egy ízletes kombináció a szívbetegség megelőzéséért Ismeretes, hogy a szív-ér rendszeri betegségek vezető halálokok a fejlett országokban. A „Polymeal” előzményeként említést kell tenni arról, hogy előzőleg a megelőzést célzóan két brit kutató kifejlesztett egy „Polypill” nevű gyógyszer-kombinációt, amelynek összetevői a rizikófaktorok egy-egy elemére hatva (pl. magas koleszterinszint, magas vérnyomás) igen eredményesen csökkenti a betegségek kifejlődésének kockázatát és jó pár évvel hosszabbítaná meg a betegség nélküli életet. Buktatója viszont az ár és az esetleges mellékhatások. A „módszer” természetes és biztonságos alternatívájaként Oscar Franco és kollégái, a rotterdami egyetem tudósai létrehozták a „Polymeal” teóriát, amely egy étrend alapú – nem gyógyszeres – megközelítése a fent említett betegségek megelőzésének. A kutatók korábbi jelentős vizsgálatok eredményeinek elemzése alapján határozták meg a „Polymeal” alkotórészeit. Az egyes alkotórészekről már előzőleg bebizonyosodott kedvező szerepük a szív-ér rendszeri betegségek rizikójának csökkentésében. Íme tehát az „étel-elixír”: - Vörösbor, 150 ml/nap
- Étcsokoládé (tejmentes) 100 g/nap
- Mandula 68 g/nap
- Fokhagyma, 2,7 g
- Hal, 118 g, heti 4 alkalommal
- Zöldségek-gyümölcsök, 400 g/nap
Az alkotórészekben lévő növényi antioxidánsok, biológiailag aktív anyagok, illetve a tengeri halakban lévő esszenciális n-3 zsírsavak együttes hatása lehet eredményes. A kutatók megállapították, hogy a „Polymeal” kombináció elfogyasztása a szív-ér rendszeri kockázat 76%-os mérséklődését eredményezi. Az alkotóelemek mennyiségének növelésével a kedvező hatás nem fokozódik, azonban a mennyiség csökkentésével a hatékonyság romlik. Az 50 év fölöttiek (magasabb kockázati csoport) körében az elemzések szerint fogyasztásával férfiaknál a várható élettartam 6,6, nőknél 4,8 évvel tolódik ki és betegség nélkül a férfiak 9-, a nők 8,1 évet tölthetnek el. A megalkotói szerint a „Polymeal” ígéretesnek mutatkozik hatékonysága, biztonságossága, ára és nem utolsó sorban ízletessége miatt.
|

|
... milyenek a kamaszok táplálkozási és életvezetési szokásai? Segít vagy árt a rendszeres testtömeg-mérés? Napjainkban sokak „rettegett ellensége” a mérleg, hisz használatával szembesülünk testtömegünkkel. Sokakat fogyókúrára sarkall, ha többet mutat, mint amennyit szeretnénk. De jó-e, ha mérlegünk rabjává válunk, és naponta, rutinszerűen mérjük súlyunkat? Többek között ezzel a kérdéssel is foglalkozott az a munkacsoport, amely 2516 kamasz táplálkozási szokásait vizsgálta egy 5 éves projekt keretében. A vizsgálat során kiderült, hogy azok közül a fiatal kamasz lányok közül, akik a projekt első felében gyakran mérték súlyukat, többeknek növekedett a testtömege a felmérés végére, azaz öt évvel később a fiúknál nem, de a kamasz lányoknál a gyakori mérleghasználat megjósolhatóan növelte a kóros étkezési szokások vagy nagy evések előfordulását. A kapott eredmények alapján annyit mindenképp érdemes megjegyeznünk, hogy kamasz lányok esetében az elhízás megelőzésének nem a gyakori testtömeg-mérés a legjobb módszere, hanem a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Okozhat-e a fogyókúra testtömeg-növekedést kamaszkorban? Ha súlyunkkal elégedetlenek vagyunk, legtöbbünknek azonnal az jut eszébe, hogy fogyókúrázni kellene. Vajon biztosan fogyáshoz vezet kamaszkorban a fogyókúra? Öt évet vizsgálva azoknál a fiatal lányoknál és fiúknál, akik a kezdetekben fogyókúráztak, nagyobb valószínűséggel alakultak ki étkezési zavarok, emellett csökkent a reggelizési kedvük. A fiúknál öt év múlva a fizikai aktivitás is hanyatlott azokhoz a kortársaikhoz képest, akik nem fogyókúráztak. Ezek a faktorok összefüggésben álltak a testtömeg-indexük növekedésével. Természetesen a tudatos fogyókúra nem vezet testtömeg-gyarapodáshoz, de ha a kamaszban a rossz szokások rögzülnek, viselkedésmintává válnak, hosszútávon nem kívánatos testtömeg-kontrollt, hízást eredményezhet. A fogyókúra és testtömeg-növekedés összefüggésének kérdésével további vizsgálatok is foglalkoztak. Egy amerikai középiskolás lányokat vizsgáló tanulmány azt állapította meg, hogy ebben a korban a fogyókúra nem feltétlenül okoz BMI (testtömeg-index) növekedést. Az eredményeket megvizsgálva azonban megjegyezte, hogy fiatal lányoknál a súlyvesztésnek nem a fogyókúra a leghelyesebb módszere, a megelőzésre kell a hangsúlyt helyezni. Amennyiben túlsúly áll fenn, abban az esetben is a lassú, heti 0,5 – 1 kg-os fogyás a cél, elérésére pedig a kiegyensúlyozott táplálkozást és a rendszeres testmozgást javasoljuk. Bajban vannak-e a testükkel elégedetlen serdülők? Szinte nem is létezik olyan ember, aki a testével maradéktalanul elégedett lenne, és egyre többen vannak azok is, akiknek valóban életmódbeli és táplálkozási szokásaik megváltoztatására lenne szükségük ahhoz, hogy elégedettebben nézhessenek a tükörbe. Még nagyobb a nyomás a serdülőkön, akiknek a hírességek talmi csillogásából úgy tűnhet, hogy csak a soványak érvényesülhetnek. De vajon ez az elégedetlenség mire sarkalja a fogyókúrázókat? Talán egészségesebben fogunk táplálkozni, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk és többet mozgunk? A tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos nem. A Minnesotai Egyetem Epidemiológiai és Népegészségügyi Osztálya 5 éven keresztül vizsgált 2516 serdülőt abból a célból, hogy kiderítse, vajon összefügg-e a testükkel való elégedettségük mértéke azzal, hogy milyen táplálkozási és életmódbeli szokásokat követnek. Az eredményeik azt mutatják, hogy minél magasabb fokú a tinédzser elégedetlensége a testével, annál valószínűbb, hogy egészségtelen vagy káros fogyókúrákat követ, emellett gyakran túl sokat fal és nem mozog eleget. Úgy tűnik, hogy a testünkkel való elégedetlenség sem sarkall minket az egészségesebb, aktív életmódra. Gyakran bedőlünk mindenféle csodadiétának, és már régen nem akarunk hosszú távra tervezve lefogyni, hanem inkább gyötörjük magunkat éhezéssel, káposztalevessel, tojással, nem eszünk együtt fehérjét szénhidráttal, és hasonló tudománytalan étrendeket követünk a minél gyorsabb és látványosabb eredmény érdekében. Pedig nem kellene, hogy ez így legyen. Dietetikus szakember segítségével elérhető lassú és tartós fogyás. Gyakran csak apróbb változtatásokat kell az élelmiszer kiválasztásában és elkészítésében bevetni, amely könnyen elsajátítható, és minél fiatalabb korban elkezdjük, annál könnyebb lesz megvalósítani. A táplálkozáson kívül ne felejtkezzünk el a fogyókúra sikerének másik főszereplőjéről, a rendszeres fizikai aktivitásról sem, amelyet sohasem késő elkezdeni. Az egészségtelen és káros fogyókúrás szokások hízáshoz vezetnek Ki ne örülne, ha ismerőse vagy kedvenc magazinja ajánlana egy fogyókúrát, amelynek két hetes követésével 5-10 kilót tudna fogyni. Mivel nem vagyunk szakemberek, nem tudhatjuk, hogy ez legfeljebb 5 kg-ot jelenthet, aminek nagy része csak vízveszteség. Ez pár nap alatt vissza is jön, nem beszélve a szervezetünkben okozott kárról (egyoldalú táplálkozás, tápanyag- és vitaminhiány stb.). Ez még inkább veszélyes, ha kiforratlan személyiségű serdülőkről van szó. A Minnesotai Egyetem Epidemiológiai és Népegészségügyi Osztálya 5 éven keresztül vizsgált 2516 serdülőt, hogy lássa, hogyan boldogultak a fogyókúrázók 5 év alatt. Azt találták, hogy azok a serdülők, akik már az első vizsgálatnál egészségtelen szokásokkal, radikális súlyvesztést célzó módszerekkel próbálkoztak a vágyott testtömeget elérni, azok az öt év alatt mintegy 1 egységnyivel növelték a testtömeg-indexüket azokhoz a serdülőkhöz képest, akik nem fogyókúráztak. Sokszor hallhatjuk, hogy milyen veszélyes a jojó-diéta, de hangsúlyozni kell, hogy ez nem egy diétafajta, hanem a rossz fogyókúrával elért időleges állapot és a visszahízás közötti időszak váltakozásnak az elnevezése. Nagyon fontos lenne, hogy bármilyen kísértést is érzünk, hogy egy csodafogyókúrával gyorsan lefogyjunk, mégse kezdjünk bele, mert valóban nagy a tétje: AZ EGÉSZSÉGÜNK, amelynek megőrzésében, visszanyerésében csak a szakember segíthet. A rendszeres fizikai aktivitásra is nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk, hiszen az elhízás egyik fő oka a mozgásszegény életmód. Forrás: Tudományos Életmódtanácsok, Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének Hírlevele, 2007. március
|

|
... hogyan viszonyul az olívaolaj és az egészség? Mióta bebizonyosodott, hogy a telítetlen zsírsavak szerepet játszanak a szív- érrendszeri betegségek megelőzésében, illetve kialakulásuk kockázatának csökkentésében, egyre nagyobb figyelem irányul az olívaolaj táplálkozás-élettani jelentőségére. Az érrendszeri megbetegedések, a trombózis megelőzése szempontjából az olívaolaj jótékony hatású. A mediterrán országokban élők között kisebb arányban jellemzők a szív- és érrendszeri megbetegedések, mint Európa többi országában, ami többek között összefügg az olivaolaj – mint általánosan használt zsiradék - fogyasztásával is. Az olívaolaj kb. 70-80 % egyszeresen telítetlen-, 10-15 % többszörösen telítetlen-, és 5-10 % telített zsírsavból áll. Mivel növényi eredetű, koleszterint nem tartalmaz. Az extraszűz olajban kb. 1 % aromaanyag van. Az olívaolaj energiaértéke kb. 900 kcal / 100 g, a „könnyű olívaolaj” kifejezés nem az energiatartalmára, hanem az ízére vonatkozik. A vérben lévő ún. HDL (magas sűrűségű lipoprotein) koleszterint hasznosnak, míg az ún. LDL (alacsony sűrűségű lipoprotein) koleszterint károsnak tekintjük. A többszörösen telítetlen zsírsavak mind a HDL, mind az LDL esetében csökkentő hatást fejtenek ki, míg az egyszeresen telítetlen zsírsavak amellett, hogy csökkentik az LDL szintet, a HDL szintjét nem változtatják. Különösen az extra szűz olívaolajok, a magas antioxidáns (E-vitamin, polifenolok) tartalmuk révén emellett hozzájárulnak az ún. a károsító szabad gyökök elleni védelemhez. Az olívaolaj fogyasztása fordított arányban áll egyes daganatos megbetegedések, mint pl. a mell-, és a gyomor-, bélrendszeri daganatok kialakulásával. A rákbetegségek előfordulása a mediterrán országokban alacsonyabb, mint az észak-, vagy nyugat-európai országokban. Antioxidáns anyagainak köszönhetően az öregedési folyamatok lassításában is részt vesz. Az olívaolaj könnyen emészthető, elősegíti a vitaminok felszívódását, védi a nyálkahártyát, kedvező hatással van az emésztőrendszerre. Ideálisan legalább az összes ételkészítéshez használatos zsiradék kb. 1/3-át alkotja, de kissé borsos ára miatt, ha többre nincs mód, legalább salátákhoz használjuk fel.
|

|
... mi az exorexia, az új függőség? A szaporodó fitnesztermek és a különféle otthoni futó-és kerékpáredzéseket lehetővé tevő, erősítő, testszépítő gépek felfutó forgalma jelzi: minden korábbinál fontosabbá vált a külsőnk. Ám a testedzésben is meghúzható egy egészséges határ, s aki ezt átlépi, tönkre is teheti az egészségét, amiért az önsanyargatást vállalja. Különösen, ha a fitnesz-őrület mellé még az étkezés kóros lecsökkentését is fölvállalja. A kábítószer-, alkohol-, játék- és internetfüggőség már mindennapos fogalmak. Most újabb társuk akadt: az exorexia, vagyis a fitnesz-függőség. - Mi ez az újsütetű kór? - kérdeztük dr. Tari Annamária klinikai pszichológust. - A fogyasztói társadalom - úgy tűnik -, kitermeli az újabb betegségeket, amelyek többnyire a fiatal korosztályt sújtják. A fogyasztói kultúra például táplálja a narcisztikus hajlamokat. A szlogen, melyet a társadalmi elvárások elénk állítanak, így hangzik: jól kinézni, és remekül érezni magunkat. A média és reklámok nyomása valójában egyfajta szerepjátszásra sarkallja mindazokat, akik "sikeresek" akarnak lenni. A testi megjelenés és a külső benyomás immár elsőrendű fontosságú és meghatározó eleme a jól működő karriernek. Új viszony alakult ki a test és az én között - állítja a pszichológus. Mi a kapcsolata mindennek az exorexiával? Egyáltalán: mit jelent pontosan ez a fogalom?
A doktornő magyarázatából kitűnt: az exorexia, mint új típusú étkezési zavar, hátterét tekintve valójában rokon az anorexiával. Csak ebben az esetben nem az étkezéssel, hanem a fitnesz-gyakorlatokkal fogyasztja magát - akár minden mértéken túl - az illető. - A testsúly és az alak állandó és teljes kontrollja az egyre emelkedő edzésszámmal nem jelent mást, mint olyan szenvedélybetegség kialakulását, ahol az eredetileg egészségesnek induló mozgásigény válik a betegség tünetévé. A függőség kialakulása, hasonlóan a többi addikcióhoz, azt jelenti, hogy az illető egyre növeli az adagokat, edzés hiányában feszült és indulatos lesz, mindent megtesz azért, hogy a saját tervét véghezvigye. Valójában az egészséges testmozgás túlzott kényszeréről van szó, melyben patológiás fixáció fedezhető fel: egy exorexiás számára például a fagyi vagy bármilyen hizlaló, tiltott étel elfogyasztása az én számára fenyegető, pszichés trauma. A súlyosabb esetekben a realitás kontrollja teljesen eltűnhet, az illető a barátoktól és környezetétől kezd fokozatosan elszigetelődni. Egyre több időt tölt edzéssel, testsúlyról, alakról való fantáziálással, fontosnak tartja a kimerítő edzés megtervezését, és csak ennek teljesítése jelent számára örömet és kielégülést - állítja dr. Tari Annamária.
Az exorexiás beteg egyáltalán nem érzi, hogy probléma lenne vele, hiszen "csak egészségesen" él. Ez a tünetekre való vakság egyébként jellemző a szenvedélybetegekre: nem érzik a folyamatot szenvedésnek és nincs betegségtudatuk. A környezet figyelmeztetései pedig éppen azért hatástalanok, mert azt célozzák, hogy hagyja abba önrontó életvitelét.
- Hogyan kezelhető, illetve gyógyítható az exorexia? - Kezelésében a szorongások és depresszió oldására gyógyszeres terápiák és feltáró pszichoterápiák ajánlatosak. Jó hatású lehet a csoportos pszichoterápia, ahol a sorstársi érzés terápiás többlet-hatásként van jelen. Általában minden ilyen betegség gyógyítása csak akkor kezdődhet el, ha az illető felismeri és belátja, hogy baj van vele. Külső nyomásra általában sikertelen a kezelés, mert nem járul a gyógyító folyamathoz az érintett saját elköteleződése. Mint az egyéb szenvedélybetegségeknél (drog, alkohol), az exorexiásoknál is sok esetben megjelenhet a "maszkolt" tünet, vagyis a hazugság, amennyiben titokban folynak tovább az edzések. Nőket inkább, de férfiakat is a testképpel kapcsolatos negatív érzelmek: az elégedetlenség és a jobb, szebb külső vágya indíthat el valakit ezen az úton. A probléma csak az, hogy akinek a személyiségében vannak önértékelési problémák, amelyek miatt hajlamos az önpusztításra, akkor ez a tünetcsoport észrevétlenül is megjelenhet, és mire valaki felismeri, már kialakult a túlzásba vitt testmozgás folyamatos kényszere.
- Befolyásolhatják a betegség kialakulását a testépítő szerek? - A manapság gyártott, piacra dobott és árusított diétás, karcsúsító, testedző és kozmetikai karbantartó termékek hosszú sora jelzi, hogy a jó megjelenésnek és a testi erőnlét megőrzésének rendkívüli jelentősége van a mai társadalomban. A fogyasztói kultúra ragaszkodik a test jelenleg uralkodó önmegőrző koncepciójához, amely arra ösztönzi az egyéneket, hogy segédeszközöket, s különleges stratégiákat vessenek be a romlás és hanyatlás, az öregedés elleni küzdelemben, miközben mindehhez azt a gondolatot társítja, hogy a test az öröm és önkifejezés hordozóeszköze. Segítségként a reklámok, a populáris sajtó, a televízió és filmek a harmonikus test stilizált képeinek tömegét nyújtják, ezzel is hangsúlyozva a "kinézet" fontosságát.
Hamary Dénes (MTI)
|

|
... mi a hosszú és egészséges élet ára? Az emberi populáció korosodik. Napjainkban már nem ritkaság a 80 éves nő, és talán a férfi sem.
Aggkornak, vagyis a „legidősebb idős" kornak ma a 85 év feletti életkort tekintjük, melyet – sajnos még – kevesen élnek meg (igaz, a statisztikák szerint több nő, mint férfi). Az idősek között a nők és férfiak aránya egyre inkább a nők javára módosul. Az Egyesült Államokban például a 85 év felettiek között a nő/férfi arány 2,2/1, a 90 évesek között 3/1, míg a 100 év felettiek esetében az arány 4/1. A különbség oka nem teljesen tisztázott, azt azonban tudjuk, hogy az egészség megőrzése és az egészséges életvitel a fiatal, majd a felnőtt korban mind a nők, mind a férfiak életkilátását javítja. Milyen szempontokra kell figyelnünk? A JAMA-ban (neves amerikai orvosi újságban) a napokban ismertették azt a vizsgálatot, mely mindezideig a legnagyobb, leghosszabb (40 éves) követéses vizsgálat és amely több, mint 5820 japán származású, Hawai-on élő amerikai betegségtörténetét követte 1965-től 2005-ig. 40 év alatt összesen 8 alkalommal vizsgálták a halálozási adatokat, az életben lévők fizikai és szellemi (kognitiv) funkcióit, valamint súlyosabb, krónikus betegségeiket. Megállapították, hogy a vizsgált populáció 11 százaléka érte el a 85 éves életkort anélkül, hogy súlyosabb krónikus betegség, illetve fizikai és/vagy szellemi leépülés mutatkozott volna. 58 százalékuk meghalt 85 éves életkoruk előtt. 18 százaléknál nem mutatkozott ugyan súlyos betegség, elérték a 85 éves kort, de fizikai és/vagy szellemi teljesítményük hanyatlott, és végül a vizsgált populáció 13 százalékában valamilyen betegség kialakult, de szellemi és fizikai aktivitásuk megmaradt. Hogyan lehet hosszú és egészséges életet élni? Mi a 11 százalék, azaz az egészséges aggkort megélt férfiak „titka"? Az adatok elemzése szerint a fiatal (25 évesek) és középkorúak (55 éves) fizikai aktivitása, soványsága, alacsonyabb triglicerid (lipid), alacsonyabb vércukor, vérnyomás és húgysav értékük, jobb cukor anyagcseréjük (inzulin rezisztencia hiánya) meghatározza az aggkori lehetőségeket. Hasonló összefüggést mutattak ki a dohányzással és annak mértékével összefüggésben is, de a túlzott mértékű alkohol fogyasztás is befolyásolja, rontja a sanszokat. Világos összefüggést találtak a képzettség, iskolázottság esetében is, az iskolázottak egészségesebbek és tovább élnek. Az élet derekán párkapcsolatban élők esélye is jobb, mint a magányosoké. Számítások szerint a férfiak, rizikó faktor mentesen, 55százalék valószínűséggel érhetik el a 85 éves életkort, de 9 százalékra csökken a valószínűség, ha sok (több, mint 6) rizikó faktor marad fiatal és felnőtt korban korrigálatlanul. Fiatal és középkorban az egészséges életmód, a rizikó faktorok ellenőrzése és korrekciója meghatározó az időskorban, és a legjobb „befektetés": éveket, sőt egészségben tölthető éveket ad a férfiak számára. Forrás: Weborvos Dr. Káli András PhD
|

|
... téli időszakban, amikor nagyobb eséllyel ér utol a megfázás vagy influenza, előtérbe kerül a C-vitamin szerepe. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy egy hazai Nobel-díjas tudós dr. Szent-Györgyi Albert professzor fedezte fel 1928-ban és nyerte ki először a káposztából majd a zöldpaprikából. Az 1800-as évekig a friss gyümölcsöt-zöldséget nem fogyasztó tengerészek rettegett betegsége volt a C-vitamin hiány következtében kialakult skorbut betegség. Napjainkban ez a súlyos állapot már nem fordul elő, de enyhébb hiány kialakulhat. Mire jó? Többek között immunrendszerünk támogatása illetve a fertőzéses betegségek megelőzése céljából kellő mennyiséget ajánlatos bevinni a szervezetbe, elsősorban természetes forrásból, friss gyümölcsökkel-zöldségekkel vagy ha növekszik az igény esetleg valamilyen vitaminkészítmény formájában. Az antioxidáns hatású növényi összetevők nélkülözhetetlenek az egészség megóvásában, azáltal, hogy védik a szervezetet a feleslegbe került, károsító szabad gyök molekulák hatásától. A szabad gyökök káros hatásainak kivédésére a szervezet egy védelmi rendszert működtet, aminek vannak kívülről, a táplálékokkal bevihető speciális elemei is. Ide tartozik a C-vitamin is. Mit érdemes még tudni a C-vitaminról? - Vízoldékony vitaminként elsődleges antioxidánsként hat.
- Segíti egy másik fontos antioxidáns - az E-vitamin hatását.
- Gátolja a dohányfüstben lévő szabad gyökképződést kiváltó anyagok hatását.
- Segíti egyes nyomelemek felszívódását (pl. vas).
- Szerepe van a csontok, fogak, kötőszövetek felépítésében.
- Hiánya fogínyvérzékenységet, nehéz sebgyógyulást okoz.
Mennyi C-vitamin ajánlott naponta? - Napi szükséglete felnőtteknek 90 mg, ami fokozott szellemi-fizikai igénybevétel, lázas állapot, stresszhatások, egyes gyógyszerek szedése, dohányzás esetén nagyobb.
- Ennél magasabb bevitele nem indokolt, kivéve ha azt valamilyen speciális eset (fertőzéses állapotok, immunrendszer legyengülése stb.) nem indokolja.
- Tartósan, hetekig tartó magas bevitele kerülendő (500-1000 mg/nap) mert táplálkozási eredetű kockázatot hordoz pl. vesekőképződéshez vezethet.
- A biztonságos bevitel felső határa felnőtteknél 2 g/nap.
Mennyire érzékeny? Különböző környezeti illetve hőhatásra elég érzékeny. Hőkezelés hatására könnyen elbomlik, aminek mértéke technológiától (hőmérséklet, időtartam) függően 30-100% közötti lehet. Éppen ezért tanácsos leginkább nyersen – és amennyire lehet frissen- fogyasztani a gyümölcsöket és a zöldségek egy részét. Előfordulhat, hogy már a tárolás alatt is elbomlik egy része (20-50%). A zöldségeket friss saláta formájában vagy kíméletesen megpárolt, gőzben megfőzött változatban fogyasszuk. Kerüljük a magas hőfokon, vagy/és hosszabb ideig tartó sütést-főzést. A növények darabolásakor is már minimális veszteség éri a vitaminokat. Valamivel több, ha a saláta alapanyagát leforrázzák. Ezt a technikát sokan alkalmazzák, amit javasolt mellőzni. Mi a legjobb forrása? ü Táplálékaink közül főként a friss (esetleg mirelit) zöldségfélék, gyümölcsök, burgonya, csipkebogyó és a homoktövis tartalmazza. Közülük is vannak különösen jó forrásnak számító zöldségfélék-gyümölcsök. Egy felnőtt számára ajánlott mennyiséget már 130 g (2 közepes db) kiwi, 180 g narancs (1 nagyobb db), 75 g (1 nagyobb db) zöldpaprika fedezi. Néhány friss zöldség-gyümölcs C-vitamin tartalma:
|

|
... a kávé nem csak élénkít, de mérsékelt fogyasztása segít megelőzni a cukorbetegséget és a Parkinson-kórt is a Deutsche Medizinische Wochenzeitschrift című német szaklapban megjelent tanulmány szerint.
A saar-vidéki Homburg városi egyetemen végzett vizsgálat eredménye szerint a túlzott kávéfogyasztás szívritmuszavart okozhat, de aki nem iszik többet napi 4-6 csésze feketénél, az 30 százalékkal alacsonyabb valószínűséggel lesz cukorbeteg. Az erős feketekávé a Parkinson-kór megelőzésére is kiválóan alkalmas, a koffein ráadásul közeli rokona a theophyllin nevű anyagnak, amelyet széles körben használnak az asztmás tünetek enyhítésére. Matthias Bödding gyógyszerszakértő, a kutatás vezetője a tanulmányban arra is felhívja a figyelmet, hogy a kávé árt a fejlődő szervezetnek, ezért gyermekek nem ihatják, koffeint azonban az orvosok élénkítő hatása miatt mégis gyakran használnak nehezen lélegző vagy gyenge pulzusú koraszülötteknél. Terhes nőknek vagy szoptatós anyáknak mindazonáltal napi két csészénél több nem ajánlott, mert a koffein könnyen bekerülhet a magzat vagy a csecsemő vérkeringésébe. Forrás: MTI-Panoráma
|

|
... valóban szükségünk van-e multivitamin készítmények fogyasztására? A hirdetések azt sugallják számunkra, hogy multivitaminok nélkül már nem is élhetünk boldog, teljes életet. Ennek hatására is, illetve sokan „biztos ami biztos” alapon függetlenül egyéni igényeiktől, és aktuális étrendjükől, esetenként indokolatlanul vagy nem elég körültekintő módon nap mint nap szednek valamilyen készítményt, ami nem ritkán sajnos számunkra nem is a legmegfelelőbb. A „multivitamin” néven illetett, vitaminokat – és esetleg ásványi anyagokat is – tartalmazó komplex készítmények is az étrend-kiegészítők csoportjába tartoznak. Étrend-kiegészítőnek számít, minden olyan élelmiszer, amely koncentrált formában tartalmaz tápanyagokat vagy egyéb táplálkozási és élettani hatású anyagokat egyenként vagy kombináltan. A legkülönbözőbb megjelenési formák között pezsgőtabletta is lehet. Nem kétséges, hogy az egészség megőrzés egyik igen fontos eleme a megfelelő, kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás, amellyel fedezni lehet az energia- és tápanyagszükségletet és más biológailag hasznos anyagokat. Általánosan tehát ilyen táplálkozás mellett nincs szükség multivitamin készítményekre. Már csak azért sem, mert ideálisan természetes formából – táplálékokból – kell fölvenni a szervezet számára fontos anyagokat, közöttük a vitaminokat és ásványi anyagokat. Mikor lehet rájuk mégis szükség? Ha valamilyen okból megváltozik a szervezet élettani igénye vagy olyan étrendet tart valaki, amely mellett nem lehet kielégítően fölvenni minden tápanyagot, akkor szükség lehet a pótlásra. Előbbi eset vonatkozhat pl. a várandós nőkre, utóbbi pedig a testsúlycsökkentő étrendet vagy épp vegetáriánus étrendet követőkre. Előfordul az is, hogy túlhajszolt, rendszertelen életvitel miatt nem oldható meg a változatos, rendszeres étkezés. Minden ilyen esetben személyre szabottan kell kiválasztani a megfelelő készítményt.. Ha bárki úgy gondolja, hogy szüksége lehet „multivitamin” készítményre, akkor amennyire lehetséges, próbálja meg az étrendjét átalakítani, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a legjobb formában – az ételekből – jusson hozzá mindahhoz, amire szüksége van. Ha mindenképp indokolt valamilyen készítmény szedése, akkor tanácsos körültekintőnek lenni és kikérni szakember (orvos, dietetikus, gyógyszerész) tanácsát. A készítményt, ha patikában vásároljuk, megfelelő tájékoztatást is lehet kapni. A termékek engedélyezése helyett a termékekre bejelentési kötelezettség van, amely a termék adatlapjának és címkéjének benyújtását jelenti az OÉTI-hez. (termékek listája www.oeti.hu honlapon) A termék címkéjének tartalmát jogszabály szabályozza. Nem lehet olyan szöveget feltüntetni rajta, amely állítja vagy sugallja, hogy a termék bizonyos betegségek megelőzésére vagy kezelésére alkalmas. Jelölni kell a névben az összetevőket vagy azok jellegét, a napi fogyasztásra ajánlott mennyiséget és figyelmeztetni kell a fogyasztót, hogy azt ne lépje túl. Az összetevők mennyisége a napi adagjukkal együtt szintén nem hiányozhat. Vitaminoknál és ásványi anyagoknál a mennyiséget a napi ajánlott felvétel* arányában is meg kell adni. Kötelezően rá kell írni azt is, hogy a készítmény nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos vegyes étrendet. RDA (Recommended Daily Allowances)*: felnőttekre meghatározott napi ajánlott felvételt jelenti a különböző tápanyagokból.
|

|
... a mikrohullámú sütő mégsem károsítja a tápanyagokat? Amióta széles körben használják a konyhában a mikrohullámú sütőt, sokan gyanakszanak arra, hogy a sütő által kibocsátott sugárzás elpusztíthatja az élelmiszerekben és a zöldségekben levő tápanyagokat. A legtöbb kísérlet szerint azonban ennek épp az ellenkezője igaz. Minden főzési technológia tönkreteheti a vitaminokat és más tápanyagokat. Ennek mértéke attól függ, mennyi ideig főzik az ételt, mennyi folyadék szükséges a főzéshez, és milyen hőfokon történik az étel elkészítése.
Mivel a mikrohullámú sütők általában kevesebb hővel működnek, mint a hagyományos főzési módszerek, ráadásul rövidebb idő is szükséges az ételek elkészítéséhez, általában ezek a sütők a legkíméletesebbek.
A hőre leginkább érzékeny tápanyagok a vízben oldódó vitaminok, mint például a folsav, a B- és C-vitamin, amelyek mind nagy mennyiségben fordulnak elő a zöldfélékben.
A Cornell-egyetem kutatói a főzés vízben oldódó vitaminokra gyakorolt hatását vizsgálták, és megállapították, hogy míg a spenót a mikrosütőben szinte a teljes folát tartalmát megőrzi, tűzhelyen főzve 77 százaléka elvész. Az is kiderült, hogy a mikróban elkészített szalonnában jelentősen alacsonyabb a rákkeltő nitrozaminok szintje, mint a hagyományos módon sütött szalonnában.
Ami a főzelékféléket illeti, a víz hozzáadásával igen sok tápanyag elvész. A brokkoli például vízben főzve antioxidáns-tartalmának 74-97 százalékáét elveszítheti, míg víz nélkül párolva a legtöbb tápanyag megmarad.
Összegzésképpen tehát elmondható, hogy a mikrohullámú sütőben általában nem vesznek el az élelmiszerek tápanyagai.
The New York Times Forrás: InforMed Hírek 2006.
|

|
... a rozmaring-illóolaj a bőrbe masszírozva enyhíti a kínzó izomlázat. Az olajat ne közvetlenül a bőrre cseppentse, előtte keverje el egy evőkanálnyi mandula- vagy barackmag-olajban. Mindössze néhány csepp elég a megfelelő hatás eléréséhez.
|
|
|
... nem csak az edzésen égetjük a felesleges kalóriákat. Egy intenzív tréning után akár tizenkét órára is fokozódhat az anyagcsere, és működik az utólagos zsírégetési effektus.
|

|
|
Gondoljunk a télre- otthoni tartósításHa lehetőségeink engedik, a házi tartósítás megéri a fáradozást. Főként igaz ez arra az esetre, hogyha saját ízlésünknek megfelelőt, cukor vagy tartósítószer nélkül készült befőtteket szeretnénk télen fogyasztani és/vagy a pénztárcánknak sem mindegy, hogy mennyit költünk télen. Szeptember lévén még jó néhány eltennivaló zöldség-gyümölcs áll rendelkezésünkre. Készíthetünk pl. befőttet szilvából, körtéből, lekvárt-dzsemet szilvából, csipkéből, savanyúságot uborkából, karfiolból, cukkíniből, vöröskáposztából, céklából, gyöngyhagymából. Készíthetünk savanyú káposztát, csalamádét, lecsókonzervet, paradicsomlevet, -pürét, ketchupot stb.
A tartósításnak több ezer éves múltja van az emberiség történetében és már a XVII. sz.-ból találunk magyar nyelvű irodalmat erre vonatkozóan. A különböző módszerek közül néhány ki is állta az idő próbáját csakúgy, mint a már nagyanyáink által is alkalmazott eljárások, fortélyok. A régebbi idők tartósítási technikái küzül manapság is számos formát alkalmazunk a savanyítástól a befőzésig, hogy valamelyest átmentsük a nyári ízeket a téli időkre. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy nagyanyáink receptjei, módszerei időtállónak bizonyultak. Ami újdonságot hozott a mai házi tartósításba az a mélyhűtés-fagyasztás elterjedése, a cukor vagy tartósítószer-mentes - a kissé munkaigényesebb „natúr” befőzés. Ezeken kívül az is, hogy az élelmiszeripar már készen kínál a befőttek és savanyúságok készítéséhez olyan készítményeket, amelyek használata megkönnyíti, praktikusabbá teszi a háziasszony munkáját, és ennek használatával pontosabbá válik a tartósítószer adagolása.
A zöldségek és gyümölcsfélék megfelelő tárolással nyersen is eltarthatók hosszabb-rövidebb ideig. Például tárolhatunk száraz, jól szellőző kamrában: - hálós zsákban vöröshagymát, olajos magvakat, - felfűzve fokhagymát, pirospaprikát, - vászonzsákban aszalt gyümölcsöt, mákot, szárazbabfélét, - üvegekben szárított fűszereket, gyógynövényeket, - tárolásra alkalmas szőlőfajtákat felfűzve. Veremben vagy pincében tárolhatunk gyökérzöldségfélét homok közé rétegezve, illetve télálló gyümölcsöket jól szellőző ládákban, esetleg egyenként papírba csomagolva.
A házi tartósítás során sem kerülhető el a nyersanyagokban lévő vitaminok különböző mértékű vesztesége. A legkisebb veszteséggel járó módozat az aszalás/szárítás és a gyorsfagyasztás.
Az aszalás olcsó, mindenki által könnyen kivitelezhető eljárás. Az aszalt gyümölcs és zöldségfélében koncentráltan találhatók meg a rájuk jellemző értékes tápanyagok, valamint kitűnő élelmi rostforrások is egyben. Aszalásra leginkább alkalmas a szilva, alma, körte, sárgabarack, sárgarépa, zeller stb. Fagyasztásra inkább alkalmasak azok a gyümölcsök-zöldségek, amelyeknek nem túl nagy a víztartalmuk. Fagyaszthatunk zöldborsót, zöldbabot, gombát, karfiolt, brokkolit, sárgarépát, petrezselyemgyökeret, és a zöldjét, főzőtököt, málnát, epret, szilvát, sárgabarackot stb. Köztük néhányat szeptemberben is van módunk lefagyasztani. Ehhez az eljáráshoz olyan mélyhűtőláda szükséges, amely tartósan -18C fokot tudja tartani. A zöldségfélét-gyümölcsöt jól megmossuk (bizonyos esetben előfőzzük), majd alaposan leszárítjuk és ezután tesszük tiszta zacskóba, illetve dobozokba. Érdemes olyan egység csomagokban fagyasztani, amilyen mennyiségeket az adott fajtából egyszeri alkalommal felhasználunk, valamint hasznos címkékkel ellátni a csomagot vagy dobozt, amelyen feltüntetjük a tartalmát és a fagyasztás dátumát.
A befőtteket készíthetjük tartósítószer-mentesen, natúran, illetve úgy, hogy minimálisra csökkenthetjük vagy teljesen elhagyhatjuk a konzerváló hatású (tartósítószerek, cukor, só) adalékanyagokat. Hogyha mégis használunk tartósítószert, akkor ne szalicilsavat, hanem inkább Na-benzoátot használjunk. A szalicilsav könnyen, gyorsan felszívódik, lassan ürül ki és allergizáló hatása lehet. Gyermekeknél illetve idős embereknél felhalmozódhat a szervezetben. A Na-benzoát a szervezetben nem halmozódik fel. Világszerte alkalmazzák az élemiszeriparban tartósításhoz. Arra érzékeny embereknél ez a vegyület is válthat ki allergiás reakciót.
A natúr befőzés módszerének egyik titka (ami rendkívül fontos követelmény a hagyományos befőzésnél is) az alapanyag hibátlanságában és a kifogástalan tisztaságban rejlik. Csak teljesen egészséges, friss zöldséget, gyümölcsöt lehet ilyen módon befőzni, amelyet nagyon alaposan megtisztítunk. Kb. fél órás áztatás után megmossuk (ha szükséges körömkefét, szivacsot is használva), majd többször átöblítjük amíg az öblítőlé teljesen tiszta nem lesz. Az üvegek tisztítása a másik fontos része a befőzésnek. Négy fázisban kell történjen: 1. 24 órás áztatás 2. alapos lúgos mosás 3. folyó csapvizes öblítés 4. csírátlanítás lobogó forró vízben néhány perces kifőzéssel vagy alkoholos öblítéssel. Végül az üvegeket tiszta konyharuhára borítva csöpögtetjük, szárítjuk. A felöntőlé készítésekor, ha teljesen követjük a higiénés szabályokat, teljesen elhagyhatjuk a tartósítószereket, és elhagyhatjuk, vagy minimálisra csökkenthetjük a felhasznált cukrot, sót. Cukor helyett ízlés szerint alkalmazva mesterséges édesítőszerrel is készíthetőek a befőttek. A nyersen eltett befőtteket csírátlanítani kell, amelynek egyik módja a hagyományos lábasban vagy tepsiben történő pasztőrözés. A légmentesen lezárt befőtteket langyos vízzel teli fazékba tesszük, lassú tűzön forrásig hevítjük és 5-10 percig ebben a vízben hagyjuk, majd konyharuha segítségével kiemeljük és száraz dunsztba tesszük. A dunsztolás során a gyors lehűlés elkerülése miatt a befőtteket pokrócok közé bugyolálva hagyjuk néhány napra. A készre főzött konzerveket (lekvár, dzsem, lecsó stb.) üvegbe töltés, lezárás után nem kell külön sterilizálni, hanem elég száraz dunsztba tenni. A gyümölcsökből készíthetünk még dzsemeket, lekvárokat, leveket és a zöldségekből konzerveket, savanyúságot, zöldségpürét, leveket. Az alapszabályok ezekre is ugyanúgy vonatkoznak (hibátlan alapanyag, tisztaság), a készítés módja, a receptek különböznek.
Savanyú káposzta télire Hozzávalók: 10 kg fejeskáposzta, 25 dkg só, 10 db babérlevél, 15-20 szem fekete bors, 1 db hegyes piros paprika, 5 dkg sárgarépa, 10 dkg alma és birsalma, 10 dkg szeletelt torma Elkészítés: A legyalult káposztát felváltva sóval és fűszerekkel hordóba vagy savanyítóedénybe tesszük. Minden réteget jól ledöngölünk és a tetejére tiszta káposztalevelet és fafedőt teszünk, majd erre egy tisztára mosott követ helyezünk. A felöntőléhez minden l vízhez 3 dkg sót számolunk, felforraljuk, majd lehűtjük és utána öntjük a káposztára. Az erjedés ideje kb. 6 hét, mialatt 15-20 C fokon tároljuk. A pár nap múlva jelentkező fehér habot, nyálkát csak a 14. napon szedjük le. A fedőt lemossuk és visszahelyezzük. A továbbiakban a lehabozást, fedőmosást, feltöltést hetente megismételjük. A kész savanyúkáposztát fogyasztásig hűvös helyen tároljuk.
|

|
|
A burgonya A burgonya, más néven a krumpli, már több száz éve egyik legfontosabb alapélelmiszerünk. Amerika őslakossága már több ezer év óta ismeri és termeszti az Andok magasabb fekvésű részein, Mexikóban, Peruban, Chilében. Amerika felfedezése után a 16. században került Spanyolországba, majd innét terjedt el fokozatosan egész Európában. A legenda úgy tartja, hogy a spanyol királyi udvarban az amerikai útról hazatért hajósok mutatták be először az odasereglett előkelő társaságnak. A főurak kóstolgatták, vizsgálgatták, de nem tartották ízletesnek. A zöld termésétől még kellemetlen gyomorgörcsöket is kaptak. A fehér virágai azonban nagyon megtetszettek a gazdag hölgyeknek, és a burgonya, mint kerti növény terjedt el az országban. A 17. század végén és a 18. század elején rendkívül kevés gabona termett Európa nagy részén. Ennek hatására bekövetkezett súlyos éhínség kedvezett a növény gyors elterjedésének.
A sütőtök Állítólag a texasi és a mexikói indiánok termesztették ültetvényeiken. Hazánkban is nagyon régen termelik, mindig jól megfért a kukoricásban. A legjobb ízű sütőtök Nagydobod és környékén terem. Méz A méz az emberiség egyik ősi tápláléka. A történelem folyamán egyedülálló táp- és gyógyerőt tulajdonítottak neki. Az ókori görögök a mézet az istenek eledelének tartották. Az ember már a kőkorszakban is nagyra becsülte a vadméhek finom ízű termékét, pedig csak igen ritkán juthatott hozzá. Európában sokáig a méz volt az édesítőszer. Cukorral csak később, és csak a jobb módúak éltek. Mikor azonban a cukor lett az általánosan használt édesítőszer, a méz különleges csemegévé vált.
A pizza Ez a változatosan elkészíthető, egyszerű étel a mediterrán, jókedvű, dalos, de igen szegény itáliai városból, Nápolyból indult el világhódító útjára. Eredetileg kenyértésztából készült, melyet vékony lappá nyújtottak, megrakták paradicsommal és sajttal, majd forró kemencében megsütötték. Azóta ez a könnyen emészthető, jóízű étel bejárta a nagyvilágot, az olasz éttermek és pizzériák mindenhol kedveltté váltak, Amerikában a kivándorló olaszoknak köszönhetően igen nagy a népszerűsége. A paradicsom Van egy zöldség, melyről sokunknak elsőként az olasz, illetve a mediterrán konyha jut eszébe. Piros színű, a burgonyafélék nemzetségébe tartozó, Amerikából származó zöldféle, akkor azt hiszem, már mindenki ugyanarra a közkedvelt növényre gondol. Természetesen a paradicsomról van szó. Hazánkban is bőven terem, ezért júliustól októberig szinte minden konyhában megtalálható. Kedvelt salátaelem, de ételalapanyagként is széles körben használjuk, ráadásul remekül tartósítható különböző formákban, így kellemes savanykás ízéről télen sem kell teljesen lemondani. A hagyma A hagyma több ezer éve használt értékes növény. Keleten a régi időkben a vöröshagyma és a fokhagyma az egyik legfontosabb néptáplálék volt, és Földünk szegényebb területein még ma is az. Kheopsz fáraó piramisának építésekor rengeteg hagyma fogyott el. A piramisépítők erőnlétét a bőséges fokhagyma elfogyasztásával fokozták. Ezt a hatását az ókori görögök is jól ismerték, mikor az olimpiára készülőket fokhagymával "doppingolták". A rómaiak hittek a fokhagyma nemi serkentő hatásában, ezért bőségesen fogyasztották. Hús Az ember már évezredekkel ezelőtt felfedezte, hogy ez az élelmiszer tovább eláll, ha szárítással, sózással vagy füstöléssel csökkenti a víztartalmát. A világ különböző tájain más-más szokások honosodtak meg a húsok tartósítására. A zord időjárású északi területeken a jeges szél szárította csontkeménnyé a kitett hússzeleteket, vagyis itt már a fagyasztással való tartósítást is jól ismerték. A forró égövi népek a húst úgy tartósították, hogy összezúzták vagy csíkokra vágták, majd napon vagy tűz fölött megszárították. A sózott húsok kellemetlen ízének megszüntetésére már akkoriban többféle megoldást alkalmaztak. Volt, ahol gabonaféléket, zöldségeket adtak a húshoz, máshol a fűszerek jótékony hatását használták fel. A kolbász Az ókori görögök és a rómaiak már ismerték a kolbászt. A feltételezések szerint a germánok éppen a rómaiaktól vették át a kolbászkészítés titkát, és később, a középkor folyamán már szinte tökélyre fejlesztették. A középkori germán városok nagy versenyeket rendeztek akkoriban, hogy ki készíti a leghosszabb kolbászt. A kolbászokat régen aprított, ma többnyire darált húsból készítik. Ez lehet sertés-, marha-, borjú-, juh-, de akár lóhús is. Az alapanyagnak, a különböző fűszereknek, a helyi ízlésnek és a készítési módszerek sokféleségének köszönhető változatosságuk.
|

|
|
A burgonya A burgonya, más néven a krumpli, már több száz éve egyik legfontosabb alapélelmiszerünk. Amerika őslakossága már több ezer év óta ismeri és termeszti az Andok magasabb fekvésű részein, Mexikóban, Peruban, Chilében. Amerika felfedezése után a 16. században került Spanyolországba, majd innét terjedt el fokozatosan egész Európában. A legenda úgy tartja, hogy a spanyol királyi udvarban az amerikai útról hazatért hajósok mutatták be először az odasereglett előkelő társaságnak. A főurak kóstolgatták, vizsgálgatták, de nem tartották ízletesnek. A zöld termésétől még kellemetlen gyomorgörcsöket is kaptak. A fehér virágai azonban nagyon megtetszettek a gazdag hölgyeknek, és a burgonya, mint kerti növény terjedt el az országban. A 17. század végén és a 18. század elején rendkívül kevés gabona termett Európa nagy részén. Ennek hatására bekövetkezett súlyos éhínség kedvezett a növény gyors elterjedésének. A sütőtök Állítólag a texasi és a mexikói indiánok termesztették ültetvényeiken. Hazánkban is nagyon régen termelik, mindig jól megfért a kukoricásban. A legjobb ízű sütőtök Nagydobod és környékén terem. Méz A méz az emberiség egyik ősi tápláléka. A történelem folyamán egyedülálló táp- és gyógyerőt tulajdonítottak neki. Az ókori görögök a mézet az istenek eledelének tartották. Az ember már a kőkorszakban is nagyra becsülte a vadméhek finom ízű termékét, pedig csak igen ritkán juthatott hozzá. Európában sokáig a méz volt az édesítőszer. Cukorral csak később, és csak a jobb módúak éltek. Mikor azonban a cukor lett az általánosan használt édesítőszer, a méz különleges csemegévé vált. A pizza Ez a változatosan elkészíthető, egyszerű étel a mediterrán, jókedvű, dalos, de igen szegény itáliai városból, Nápolyból indult el világhódító útjára. Eredetileg kenyértésztából készült, melyet vékony lappá nyújtottak, megrakták paradicsommal és sajttal, majd forró kemencében megsütötték. Azóta ez a könnyen emészthető, jóízű étel bejárta a nagyvilágot, az olasz éttermek és pizzériák mindenhol kedveltté váltak, Amerikában a kivándorló olaszoknak köszönhetően igen nagy a népszerűsége. A paradicsom Van egy zöldség, melyről sokunknak elsőként az olasz, illetve a mediterrán konyha jut eszébe. Piros színű, a burgonyafélék nemzetségébe tartozó, Amerikából származó zöldféle, akkor azt hiszem, már mindenki ugyanarra a közkedvelt növényre gondol. Természetesen a paradicsomról van szó. Hazánkban is bőven terem, ezért júliustól októberig szinte minden konyhában megtalálható. Kedvelt salátaelem, de ételalapanyagként is széles körben használjuk, ráadásul remekül tartósítható különböző formákban, így kellemes savanykás ízéről télen sem kell teljesen lemondani. A hagyma A hagyma több ezer éve használt értékes növény. Keleten a régi időkben a vöröshagyma és a fokhagyma az egyik legfontosabb néptáplálék volt, és Földünk szegényebb területein még ma is az. Kheopsz fáraó piramisának építésekor rengeteg hagyma fogyott el. A piramisépítők erőnlétét a bőséges fokhagyma elfogyasztásával fokozták. Ezt a hatását az ókori görögök is jól ismerték, mikor az olimpiára készülőket fokhagymával "doppingolták". A rómaiak hittek a fokhagyma nemi serkentő hatásában, ezért bőségesen fogyasztották. Hús Az ember már évezredekkel ezelőtt felfedezte, hogy ez az élelmiszer tovább eláll, ha szárítással, sózással vagy füstöléssel csökkenti a víztartalmát. A világ különböző tájain más-más szokások honosodtak meg a húsok tartósítására. A zord időjárású északi területeken a jeges szél szárította csontkeménnyé a kitett hússzeleteket, vagyis itt már a fagyasztással való tartósítást is jól ismerték. A forró égövi népek a húst úgy tartósították, hogy összezúzták vagy csíkokra vágták, majd napon vagy tűz fölött megszárították. A sózott húsok kellemetlen ízének megszüntetésére már akkoriban többféle megoldást alkalmaztak. Volt, ahol gabonaféléket, zöldségeket adtak a húshoz, máshol a fűszerek jótékony hatását használták fel. A kolbász Az ókori görögök és a rómaiak már ismerték a kolbászt. A feltételezések szerint a germánok éppen a rómaiaktól vették át a kolbászkészítés titkát, és később, a középkor folyamán már szinte tökélyre fejlesztették. A középkori germán városok nagy versenyeket rendeztek akkoriban, hogy ki készíti a leghosszabb kolbászt. A kolbászokat régen aprított, ma többnyire darált húsból készítik. Ez lehet sertés-, marha-, borjú-, juh-, de akár lóhús is. Az alapanyagnak, a különböző fűszereknek, a helyi ízlésnek és a készítési módszerek sokféleségének köszönhető változatosságuk.
|

|
|
… sportsérülésekre, zúzódásokra hatékony gyógyír az árnika-kivonat, vagy az árnikát tartalmazó gyógykenőcs. Az árnika az egyik legnépszerűbb gyógynövény. Hatóanyagai tágítják a hajszálereket és vérbőséget okoznak, így csillapítják a fájdalmat és csökkentik a gyulladást.
|

|
|
A meggy Hazánk a mérsékelt égövi gyümölcsök számára különlegesen jó klimatikus adottságokkal rendelkezik. A magyar nemesítésű egyes gyümölcsfajták – külföldön is elismert beltartalmi értékei mellett – íze is felülmúlhatatlan. Ide tartozik a meggy is, amely a nyári gyümölcsök között egyik elsőként megjelenő, csonthéjasok családjába tartozó (Prunus cerasus), gyümölcsünk. Rendkívül sokoldalú gyümölcsünk, sokféleképpen felhasználható és feldolgozható. Háztartásokban is kedvelt, és a tartósítóipar is széles körben használja. A meggyfa a rózsafélék családjába tartozó gyümölcsfa, amely a Balkánról illetve Kisázsiából származik. Eredetileg vadon termett és onnan került nemesítésre. Alaptípusai két csoportra oszthatóak, úgymint a nagy gyümölcsöt termő üvegmeggy pl.: Pándy, és az inkább konzervipari feldolgozásra szánt apróbb szemű, de igen jó festőlevű fajták pl.: cigánymeggy. Mint ahogy általában jellemző a gyümölcsökre, a meggynek is kicsi az energiatartalma. Napi 30 dkg meggy elfogyasztása pl. egy fogyókúra esetén mindössze az összes energia 10%-át teszi ki. Szénhidrát tartalma 11 g , amely főleg gyümölcscukorból áll. Gyümölcssavakból alma- és citromsavat tartalmaz. A gyümölcssavak és a cukor jellegzetes elegyéből adódik kellemesen és üdítően savanykás íze. Élelmi rostot főként vízoldékony pektin formájában tartalmaz, amely többek közt a zsír-, szénhidrát anyagcsere szempontjából és az emésztőrendszer egészségének fenntartásában kedvező. C-vitamin-, karotinoid- és kálium tartalma számottevő és kalcium, magnézium tartalma sem elhanyagolható. Jelentős mennyiségben tartalmaz egészségvédő hatású flanonoid nevű anyagot, amely a jellegzetes színt kölcsönzi a gyümölcsnek. Mindezen kívül tartalmaz egy kumarin nevezetű vegyületet, amelynek a megfelelő véralvadásban van szerepe. A népi gyógyászatban a gyümölcs húsát, levét köptetőként is alkalmazták hörghurut esetére, illetve fertőtlenítő hatást is tulajdonítottak neki. A meggy 100 grammra vonatkozó energia- és tápanyagtartalma: energia: 236 kJ (56 kcal) fehérje: 0.8 g szénhidrát: 11 g élelmi rost: 1 g kálium: 186 mg kalcium: 32 mg magnézium: 15 mg vas: 0,6 mg C vitamin: 10 mg karotinoid: 0,3 mg Tipp: Hogyan tegyünk el meggyet télire cukor és tartósítószer nélkül? 1. Legegyszerűbb módja, ha kimagozva lefagyasztjuk, hiszen így nem kell hozzá se tartósítószer, se cukor. Piskótába, vagy más desszertekhez így nagyon könnyen fel tudjuk használni. 2. Az alaposan megmosott, kimagozott meggyet beletesszük egy előzőleg jól kimosott fertőtlenített, esetleg kifőzött üvegbe. Lenyomkodjuk, tetejére késhegynyi tartósítószert szórunk, lekötjük celofánnal, vagy rátesszük a zárókupakot. Az így előkészített üvegeket egy papírral kibélelt lábosba egymás mellé tesszük, úgy, hogy közéjük is papírt teszünk. A lábost feltöltjük annyi vízzel, hogy az üvegeket háromnegyedig ellepje. Óvatosan felforraljuk, és forrástól számított 20 percig főzzük. A vízben hagyjuk kihűlni. Fogyasztás előtt a tetejét kb. fél cm vastagon eltávolítjuk. Az így elkészített gyümölcsöt joghurtba, kefírbe keverhetjük, vagy süteményekhez használhatjuk fel.
|

|
|
Végy egy centit és mérd meg a súlyod! A hasűri zsírszövet nem csak energiatartalék, hanem részt vesz az anyagcserében és veszélyes anyagokat termel. Az orvostudomány empirikus tudomány, megfigyeléseken alapszik, fejlődik. Ilyen megfigyelés született 20-25 éve, amikor az orvosok szembesültek a következő epidemiologiai felismeréssel: a szív-érrendszeri betegségek rizikó faktorai - a hasi elhízás, a magasvérnyomás betegség, a cukor anyagcsere zavar / praediabetes és diabetes/, emelkedett LDL-koleszterin, alacsony HDL-koleszterin, magas triglicerid szint - gyakran egyetlen betegben, egyszerre figyelhető meg. Az okokat keresve derült ki, hogy az említett rizikó faktorok nem véletlenszerűen halmozódnak egy-egy betegben, hanem a hasi elhízás okozza, irányítja. Hangsúlyozni kell, hogy ez esetben nem általában elhízásról, vagy kövérségről van szó, hanem kifejezetten a hasi elhízásról, azaz arról a formáról, amelyben a hasüregben /csepleszben, viscerális szervek hátsó- és a vesék mellső falán / elhelyezkedő zsírszövet felhalmozódása kiugróan nagy. Az itt elhelyezkedő zsírsejtek /adipocyták/ ugyanis – korábbi elképzelésünkkel szemben – nem egyszerűen passzív energia-raktárak, hanem aktív metabolikus és endokrin szerepük van. Előbbi azt jelenti, hogy a hasűri zsírsejtek részt vesznek az anyagcserében, az utóbbi pedig azt, hogy különböző anyagokat /cytokineket / termelnek. A zsirsejtek anyagcseréjük során a zsírok, triglyceridek lebontását végzik és „szabad zsírsavakat" /FFA/ állítanak elő. Ez utóbbiak a keringéssel eljutnak a vázizomzatba, ahol rontják az inzulin hatását, előbb-utóbb csökkentik az inzulin iránti érzékenységet. A szabad zsírsavak továbbá a hasnyálmirigyben rontják az inzulin termelését is, károsítják az inzulint előállító ? sejtek működését. Mindkét metabolikus hatás rontja a cukor anyagcserét és cukorbetegség kialakulását segíti elő. Ezért gyakori a hasi elhízás eseteiben a 2. típusú diabetes. Az abdominalis zsírsejtek endokrin funkciója azt jelenti, hogy hormonszerű, biológiailag aktív anyagokat /cytokinek/ termelnek. Ezek a gyulladáskeltő /TNF?, IL6, stb./, trombózist okozó /PAI/ anyagok az érbetegségek kialakulásában játszanak jelentős szerepet. Hasi elhízásban nagyobb mennyiségben termelődnek cytokinek, ez magyarázza az érbetegségek gyakoribb megjelenését. A hasi zsírszövet tehát nem ártatlan zsírdepó, mely csak esztétikai problémát és fizikai, terhelési nehézséget okoz, hanem belénk „szerelt", hasunkban „melengetett ellenség". Mennyisége egyenes arányban áll a kardiometabolikus rizikóval, mert „előállítja" a cukor anyagcserezavart, a hipertóniát, a vérzsír- eltéréseket, és ezáltal infarktust, stroke-ot és egyéb érbetegségeket okoz. Metabolikus szindrómáról akkor beszélünk, ha a hasi elhízás mellett négyből /cukorbetegség, magas triglycerid szint, alacsony HDL-koleszterin, hipertónia/ legalább 2 rizikó faktor jelen van. A hasi elhízás szerepe azonban központi, lényegi! Férfiakban - a köldök magasságában mérve - 102cm-nél, nőkben 88 cm-nél nagyobb haskörfogat kóros./ Egy szigorúbb kritérium férfiakban 94, nőkben 80 cm feletti értéket ad meg /. A nagyobb érték ugyanis a felhalmozott abdominalis zsírszövetre utal, és ettől az „ellenségtől" mihamarabb meg kell szabadulni. A feladat ezek után egyszerű: végy egy centimétert és mérd meg a testsúlyod! Forrás: Weborvos Dr. Káli András PhD.
|

|
|
A reneszánsz konyhák mesterei A középkor jómódú étkezéseit a bőséges, erősen fűszerezett húsok sora jellemezte. A reneszánsz konyha viszont már a kifinomultabb, változatos, ízekben gazdagabb étkezéseket jelentette. A kezdeményezés Itália földjéről indult el, és gyorsan terjedt a felvilágosult uralkodók udvaraiban. Az olasz föld szerencsés éghajlata alatt sokféle növényi alapanyag, mediterrán zöldség-, fűszer- és gyümölcsféle termett. A tenger gyümölcsei és a sokfajta halféle választéka csak gazdagította a konyhát. A gasztronómiai fejlődés nem állt meg Itália határainál, gyorsan elterjedt a kontinensen. Ebből a magból fejlődött ki később, sok-sok év múlva a híres francia konyha. Elkészültek az első szakácskönyvek, benne az ételek mellett már az azokat készítő szakácsok nevei is szerepeltek.
|

|
|
A kukorica A kukorica már évszázadokkal ezelőtt több birodalmat és civilizációt meghódított: Mexikó aztékjait, Guatemala majáit, Peru inkáit. Mára a világon mindenütt ismerik, és sokféle célra használják ezt a nélkülözhetetlen, tápanyagokban bővelkedő, állatok takarmányozására és emberi fogyasztásra is kiváló élelmiszert. Az ősi népek, igás állataik nem lévén, csak ásóbotokkal lazították meg a talajt, majd szabályos távolságokban lyukakat vájtak és mindegyikbe két-két kukoricaszemet szórtak. Az időjárás kedvezett a termesztésnek, a kukorica 90 nap alatt beérett, így ezek a népek sosem szenvedtek az éhínségtől.
|

|
|
A gyümölcsök A régi kor embere a gyümölcsöket elsősorban kiváló ízük miatt fogyasztotta, nem törődve a bennük rejlő értékes tápanyagokkal. Az elmúlt évek során egyre nagyobb fontosságot tulajdonítunk ezeknek a fontos és jóízű élelmiszereknek. A legtöbb gyümölcs édes, mégis energiatartalma viszonylag kicsi, így ideális lehet, a fogyókúrázok étrendjének kialakításánál. Magas víztartalma is hozzájárul, hogy könnyen emészthető.
|
|
|
A középkor táplálkozása A középkori Európa táplálkozásának legfontosabb fogása a leves volt, amely reggeltől estig a tűz felett függő üstben fortyogott. Ebbe az üstbe dobáltak bele mindent, ami főzhető volt, vagy ami éppen akadt. Másnap ismét a tűz fölé akasztották, és igyekeztek újra megtölteni. Ezen kívül kását, lapos, kerekre száradt cipókat ettek, mely a húslétől gyorsan megpuhult. A kanalat két-három ember közösen használta, tányér csak az igen jómódú házakban volt. A villát ismerték, és mégsem használták. A feldarabolt húst mindenki az ujjával rakta a szájába.
|
|
|
Hogy alakult ki a jeges tea? Richard Belchynden angol kereskedő Amerikában próbálta az indiai teát 1904-ben népszerűsíteni. Ellátogatott a St. Louis-i világkiállításra, ahol egy nagyon meleg napon nehezen talált vevőt portékájára, ezért úgy döntött, hogy a teát jégkockákra önti, bármilyen furcsa is, így született meg a jegestea.
|
|
|
A paprika Először Spanyolországban kezdték termeszteni, majd itáliai hajósok közvetítésével jutott el a Balkánra. Bolgár földművesek honosították meg hazánkban a 17. század derekán. Hazánkban először a 18. században említi egy füvészkönyv törökbors néven. Napóleon "kontinentális zárlata" idején az általánosan elterjedt borsot nem tudták a hajósok Európába hozni, így kénytelen kelletlen az emberek ráfanyalodtak a paprikára, majd egyre többször használták bors helyett. Ebben az időben kezdték termeszteni a Szeged környéki fűszerpaprikát, melynek erejét a termés erének kicsípésével "szelídítették" meg.
|

|
|
Mi volt a konyha őse? Az ősember természetes megoldásokat keresett. Levelekbe burkolta vagy agyaggal borította az ételt, majd forró parázzsal teli gödörbe fektette. Gyakran sütötte nyárson táplálékát, megfőzte az állatok páncéljában, bendőjében, hólyagjában. Az első fazék csak egy jókora, közepén lyukas kő lehetett, melybe vizet töltöttek, és a tűzbe állítva az ételt, felforralhatták. A földművelő népek legfontosabb tápláléka a kenyér volt, melyet kovász nélkül készítettek, és egy lapos kövön sütöttek a tűz mellett.
|
|
|
Az illóolajok hatékonyan bevethetők a fáradtság ellen? Ha nincs kedve az esti sétához, vagy annyira a munka körül jár az agya, hogy nem akaródzik teljesíteni a rendszeres esti futásadagot, segítenek az illateszenciák. Fizikai fáradtságra a következő illóolajok közül csepegtessen a fürdővízbe: borsmenta, eukaliptusz, citrom, rozmaring. Szellemi fáradtság elűzésére párologtassa a következő aromaolajokat: fahéj, citromfű, mandarin, bazsalikom.
|

|
|
Húsmentesen gyermekkorban Az egészségtudatosan élő ember törekszik az egészségét meghatározó tényezők befolyásolására. Az étkezési szokások megváltoztatását, a „reform” szükségességét sokan felismerik és igyekeznek ehhez a megfelelő „utat” megtalálni. Ezen az úton van, aki a vegetáriánus étrend elkötelezettje lesz, és olyan is, aki „csak” egészségesebben akar táplálkozni. A Kelet és Délkelet -Ázsiában vallási, életfilozófiai alapokon nyugvó, ősi tradícióval rendelkező vegetáriánus táplálkozás a fejlett országokban vallási, filozófiai, ökológiai szempontokon túl egészségügyi megfontolásból - a civilizációs ártalmak, betegségek kivédése, gyógyítása miatt is - egyre több követőre talál. Néhányuk szilárd meggyőződéséből fakadóan gyermekét is ilyen módon kívánja táplálni, ami kockázatos, felelősségteljes és különös figyelmet igénylő feladat. A különböző típusú vegetáriánus étrendek alapját a zöldségfélék, hüvelyesek, gabonafélék, gyümölcsök képezik. Egyes irányzatok megengedik a tej- és tejtermékek, tojás, baromfihús és hal fogyasztását is. A vegetáriánusok életvitele is eltér a hagyományostól: nem fogyasztanak alkoholt, nem dohányoznak, természet-közeli életet élnek, rendszeresen mozognak és több figyelmet fordítanak lelki egészségük megóvására is. Mindez bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy körükben egyes betegségek (elhízás, II. tipusú cukorbetegség, érelmeszesedés, stb.) ritkábban fordulnak elő. Ugyanez jellemző lehet azokra is ugyanakkor, akik egészségesen táplálkoznak. Az elkötelezett vegetáriánusoknak ajánlatos megbízható táplálkozási ismeretek birtokában lenni és tudniuk azt, hogy a szakszerűen összeállított szemi-vegetáriánus (halat és baromfit is tartalmazó), esetleg a lakto-ovo-vegetáriánus (tejet és tojást is tartalmazó) étrend elégítheti ki megfelelően az élettani tápanyagigényeket és lehet minden korosztály számára elfogadható. A szigorú, kizárólag növényi táplálékokat tartalmazó vegán és makrobiotikus táplálkozás terhes és szoptató anyák, gyermekek és betegek számára semmilyen körülmények között nem ajánlott, mert az elégtelen energia-, tápanyagbevitel (fehérje-, B6-, a B12-, D-vitamin, n-3 zsírsavak, vas-, kalcium- és cinkhiány) következtében fellépő hiányállapotok számukra fokozott kockázatot jelentenek. A tápanyag beviteli elégtelenség veszélye a gyors, nagy mértékű testi növekedés időszakában (csecsemő és gyermekkorban) a legnagyobb, ami abból is ered, hogy a gyermekek testtömegére vonatkoztatott tápanyagszükséglete sokkal nagyobb és ők nem képesek a felnőttekéhez hasonló kontrollt gyakorolni a táplálkozásuk felett. Esetleges hiányállapot következtében többek között akadályozva lehet a megfelelő testi fejlődés, vérszegénység állhat fenn. Több esetben a gyermekorvos már a táplálkozási eredetű hiányártalmak jeleivel találkozik. A változatos, kiegyensúlyozott vegyes táplálkozás tudja legjobban fedezni a gyermekek igényeit, de ha a szülő mindenképp ragaszkodik ahhoz, hogy gyermeke vegetáriánus étrendet kövessen, akkor tanácsos hozzáértő szakembert felkeresni (dietetikust) aki segít az étrend szakszerűbb kialakításában illetve rendszeres gyermekorvosi ellenőrzésen részt venni.
|

|
|
Tejtermékek és a vérnyomás A magas vérnyomás az egyik legfőbb és leggyakoribb rizikótényezője az érelmeszesedéses szív-keringési betegségeknek. Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha a vérnyomás nyugalomban, három különböző – legalább egyhetes időközzel mért – értéke 139/89 Hgmm fölött van. Magyarországon előfordulását 20–25% közöttire becsülik. A magas vérnyomás betegséggel járó kockázat, illetve a szövődmények valószínűsége azonban ennél alacsonyabb vérnyomásérték mellett is fennállhat. Az életmódban rejlő kockázati tényezők (elhízás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a nagy mennyiségű konyhasó-felvétel, a fizikai aktivitás hiánya) külön-külön is, de legtöbbször együttes jelenlétükkel hozzájárulnak a magas vérnyomás kialakulásához. A nem gyógyszeres kezelés eredményességét megfelelő bizonyítékok támasztják alá. A magas vérnyomás kedvezően befolyásolható a fizikai aktivitás növelésével, a testtömeg szükségszerű csökkentésével, az alkohol-fogyasztás mérséklésével és az étrend módosításával. A magas vérnyomás megelőzését és normalizálását segítő táplálkozási ajánlások a sófelvétel korlátozását, valamint az ún. DASH-diétaként számon tartott táplálkozási forma betartását foglalják magukban. A sófelvételt kb. 5–6 g-ra (2–2,4 g nátrium) kellene csökkenteni. Ez teljes mértékben az élelmiszeripari termékek jelenlegi sótartalma miatt nem valósulhat meg, de jelentősen csökkenthető azonban a sózás mérséklésével, nátriumszegény só használatával és a magasabb sótartalmú élelmiszerek mellőzésével. Ez a bizonyos DASH-diéta nevét egy tanulmányról kapta, amelyben a táplálkozási tényezők együttes hatását vizsgálták. A vizsgálatba 459 főt vontak be (normál és magas vérnyomásúakat is), akiknek vérnyomása nem haladta meg 160/95 Hgmm-t és nem szedtek vérnyomáscsökkentő gyógyszert. A vizsgálat lényegi fázisában 8 héten át, a vizsgáltak egyforma arányban megosztva 3 különféle diétát tartottak. A „Kontroll diéta” hasonló felépítésű és tápanyag-összetételű, mint a tipikus amerikai étrend, a „Zöldség-gyümölcs” diéta a kontroll diétától abban tért el, hogy több zöldséget–gyümölcsöt és kevesebb rágcsálnivalót, édességet tartalmazott. A kombinált „DASH” diéta zöldségekben-gyümölcsökben és sovány tejtermékekben is gazdag volt, amelyre többek közt alacsonyabb zsír-, telített zsír-, koleszterintartalom volt jellemző. Az utóbbi két diétában a zöldség–gyümölcs mennyiség kb. kétszerese volt a lakossági fogyasztásnak. A DASH-diétában a sovány tejtermékek mennyisége, pedig közel kétszerese annak. Az étrendek nátriumtartalma hasonló volt (~3 g/nap). Az alkoholfogyasztás és fizikai aktivitás terén mindhárom csoportban közel azonos mértékű, elenyésző változás volt a vizsgálati időszak alatt. A vizsgáltak testtömege sem változott. Eredmény: A DASH-étrend hatására figyelték meg a legnagyobb mértékű vérnyomás csökkenést (átlagosan 5,5/3 Hgmm). A magas vérnyomásúak csoportjában jelentősebb mértékben – szisztolés vérnyomás 11,4, a diasztolés vérnyomás 5,5 Hgmm-rel – csökkent a vizsgáltak vérnyomása. A DASH-diéta bőséges zöldség–főzelék, gyümölcs, sovány tejtermékek bőséges fogyasztásával jellemezhető és nagy hangsúlyt kap az étrendben a teljes értékű gabonafélék, a szárnyasok, halak és a diófélék rendszeres fogyasztása, azonban az étrend kevés zsiradékot, cukrot, cukorban gazdag italokat tartalmaz. A szakértők a diéta hatásosságában nem az egyes összetevőknek, hanem azok együttes jelenlétének tulajdonítanak szerepet. A tápanyagok közül meghatározó a magas kálium-, magnézium- és kalciumtartalom, valamint az alacsony nátriumfelvétel, de a többi, optimális mennyiségben és arányban jelenlévő összetevő (antioxidánsok, biológiailag aktív növényi hatóanyagok) szerepe sem elhanyagolható. A DASH-étrend irányelvei részét képezik a jelenlegi amerikai Táplálkozási Ajánlásoknak (Dietary Guidelines for Americans, 2005)
|

|
|
Zenére jobban esik a sport Hatékonyabb az edzés, kevésbé érezhető a monotónia, vidámabb a hangulat, közben zenét hallgat. Motiváltabbá tesz, javítja a kitartást, erősíti az akaratot, éberen tartja a figyelmet. Azért legyen óvatos, és ha nem edzőgépen, speciálisan kialakított futópályán vagy erdei ösvényen hanem lakott területen, forgalmas út mellett fut vagy kerékpározik, ne vegye magasra a hangerőt. Így megelőzheti az esetleges figyelmetlenségből adódó baleseteket.
|

|
|
Tudta-e ön, hogy… Edzésen a legideálisabb folyadékpótlást az enyhén citromos-sós víz jelentheti? Szervezetünk ideális működéséhez naponta körülbelül két liternyi folyadékra van szükség. Az aktív mozgás, az izzadással járó testedzés azonban jelentősen megnöveli a szükséges mennyiséget. Minden egyes kemény tréninggel töltött óra után plusz egy liternyi folyadékot kellene elfogyasztani. Az edzésen legideálisabb, ha tiszta vizet fogyaszt. Fél literhez adjon egy csipet sót, így a folyadék körülbelül olyan koncentrációjú lesz, mint a szervezetben található folyadék. A frissítő ízhatás érdekében pedig cseppentsen bele néhány csepp citromlét.
|

|
|
Tengeri halfogyasztás és a szívbetegség A tengeri halak különös jelentőséggel bírnak a szív-, érrendszeri megbetegedések megelőzésében, valamint a szív-, és érrendszeri betegek diétájában a bennük lévő n-3 zsírsavaknak köszönhetően. A tengeri halak lehetséges védő szerepére kezdetben a grönlandi eszkimók körében végzett vizsgálatok eredményei hívták fel a figyelmet, ugyanis azt találták, hogy sokkal kisebb köztük a szív-keringési betegségekből eredő halálozási arány. Az eszkimók étrendjében egyértelműen kimutatható volt a tengeri halakból származó magas n-3 zsírsav-bevitel. Az n-3 zsírsavak rendkívül sokrétű élettani szerepet betöltő, többszörösen telítetlen ún. esszenciális zsírsavak. Az n-3 zsírsavak (linolénsav, EPA, DHA) azért esszenciálisak, mert a szervezet nem tudja előállítani, és így táplálékainkból kell beszerezni. A linolénsavat növényi magvak és egyes zöldfőzelékek tartalmazzák. Legnagyobb mennyiségben a repce-, szója-, lenmagolajban található. Az Eikozapentaénsav (EPA) és a Dokozahexaénsav (DHA) legfőbb forrása a tengeri halak olaja. Hazai halaink közül a busa tartalmazza kisebb-nagyobb mennyiségben. Az n-3 zsírsavak a sejthártya létfontosságú elemeiként, annak egészséges felépítését, működését szolgálják, de meghatározzák a vörösvérsejtek állapotát és a vér viszkozitását is. Szív-, és érrendszer védelmében elsősorban a vér koleszterin- és triglicerid szintjének csökkentése valamint a magas vérnyomás kedvező befolyásolása révén van szerepük. A szervezetben ún. eikozanoidok (tromboxánok, prosztaciklinek, leukotriének) keletkeznek belőlük, amelyek a legkülönfélébb hatással rendelkeznek. Az alfa-linolénsav csökkenti a vér-koleszterin szintjét és emellett előanyaga a másik két zsírsavnak és ezáltal az eikozanoidoknak is. A másik kettő, az EPA és a DHA inkább a triglicerid-szintre van ugyanilyen hatással. Az n-3 zsírsavak rendszeres bevitelének hatására továbbá csökken az aritmiák (bizonyos ritmuszavar) bekövetkeztének kockázata, valamint a belőlük képződő egyes eikozanoidok hatására csökken a vérrögösödéssel, érelmeszesedéssel összefüggő folyamatok kockázata. A megfelelő mennyiségű tengeri halfogyasztás kedvező szerepét és szükségességét támasztja alá az a tény is, miszerint a mediterrán országokban lényegesen kisebb a szív és keringési betegségek előfordulása. A mediterrán táplálkozásban domináns húsféleség a hal. A mediterrán táplálkozási ajánlások heti 5-6 alkalommal javasolják fogyasztásukat. A szívbetegségek megelőzéséhez általánosan ajánlott heti legalább 1 alkalommal tengeri halat fogyasztani (hekk, makréla, lazac, tonhal, tőkehal, szardínia). Egyes becslések szerint magas rizikó esetén napi 40-60 g tengeri hal elfogyasztása kb. 50% csökkenést eredményezne a koszorúér betegség eredetű halálozásban. Egy adag nagyobb zsírtartalmú tengeri hal elfogyasztásával kb. 900 mg n-3 zsírsav kerül a szervezetbe. További kutatásokat végeznek annak megállapítására, hogy mi az n-3 zsírsavak optimális adagja a koszorúér betegségek étrendi kezelésében és a kóros trigliceridszint csökkentése érdekében.
|

|
|
Csokoládéról fehéren-feketén Ki ne fogyasztana szívesen időnként a csokoládé valamely változatából? Nyugodtan állíthatjuk, hogy nagyon kevesen. Vajon milyen befolyása van szervezetünk működésére, testsúlyunk karbantartására, egyes betegségek megelőzésére vagy épp hangulati állapotunkra? A kakaóbab-őrleményből készült csokoládéital élvezete már kb. 3000 éves múltra tekint vissza. Legkorábban a magas rangú maja és azték férfiak ihatták, de hosszabb utakra, háborúkba is magukkal vitték a jó energiaforrásként szolgáló kakaóbab-őrlemény alapú „lepényt”. Európában elsőként spanyolok fogyasztottak csokoládéitalt, majd ő általuk vált ismertté szerte Európában a XVI. században. Több évszázadból maradtak nyomai annak, hogy a csokoládét, mint „minden bajra való orvosságot” is számon tartották. Napjainkban már sokat tudunk a csokoládét alkotó anyagokról, illetve azok bizonyított és valószínűsíthető táplálkozás-élettani szerepéről. A kakaóbabból fermentálás, szárítás, pörkölés után keletkező kakaómasszából préseléssel választják szét 2 fő alkotórészt, a kakaóvajat és a kakaóport, amelyek jelenléte, aránya más hozzáadott anyagokkal együttesen alakítja ki az adott csokoládé jellegét. 10 dkg csokoládé energiatartalma átlagosan 500-600 kcal között van. Főként szénhidrátot (50-60%) és zsírt (30-35 %), és legfeljebb 10% fehérjét tartalmaz. Egy átlagos alkatú, kevésbé aktív felnőtt hölgy napi energiaigényét tekintve (kb. 2000 kcal), a csokoládé tetemes energiatartalommal bír. Több, a témában napvilágot látott kutatás eredményeire alapozva mégsem állítható azonban, hogy közvetlen összefüggés lenne a súlytöbblet és a csokoládéfogyasztás között. Mint ahogy az étrend bármely alkotórészére igaz: az elfogyasztott mennyiség függvénye, hozzájárul-e a fölösleges kilók kialakulásához. A kiegyensúlyozott étrendben tehát olykor 1-1 szelet (30 g) nem boríthatja fel az energiamérleget. A szív- és érrendszeri betegségek kockázatára nézve a csokoládé fogyasztása összességében inkább jótékonynak tekinthető. A kakaóvaj zsírsavösszetétele nincs káros hatással a vérzsírokra, sőt egyes vizsgálatok szerint a HDL-koleszterin („védő-koleszterin”) szintjét növeli. A kakaóvaj jelentős részét alkotó sztearinsav előnyösen befolyásol még más, érelmeszesedés kialakulását elősegítő tényezőket is a vérben. Az érelmeszesedés szempontjából az eddigi vizsgálatok alapján védő szerepe valószínűsíthető a kakaóban, és így a csokoládéban is megtalálható, antioxidáns hatású polifenolos vegyületeknek. A csokoládéban főképp a flavanolok csoportjába tartozó procianidin, katechin és epikatechin van jelen. Egyes szerzők szerint a tej gyengíti ezeknek az anyagoknak a felszívódását, antioxidáns hatását. A procianidinek minden valószínűséggel hatással vannak emellett a szervezet immunműködésre is. Annál értékesebb tehát a csokoládé, minél több kakaóport tartalmaz, vagyis a fekete csokoládé előnyösebb. A csokoládé ásványi anyag tartalmában elsősorban a jelentősebb kálium, magnézium, réz, foszfor és a tejcsokoládé kalciumtartalma mindenképp említést érdemel. Régmúlt korok, különböző kultúráiban a csokoládét afrodiziákumnak is tekintették. Valóban tartalmaz olyan anyagokat (fenil-etilamin vagy PEA), amely részt vesz a hangulat szabályozásában. Egyes szakemberek szerint a csokoládé utáni sóvárgás és fogyasztása a kellemes közérzet fenntartásának érdekében éppen ennek az anyagnak a szinten tartását célozza a vérben. Objektív vizsgálati adatok azonban ezt nem támasztják alá, hanem arról számolnak be, hogy igen nagy mennyiségű csokoládét kellene elfogyasztani a stimuláló hatás eléréséhez. A csokoládét fogyasztóknak annak élénkítő hatásával is kell számolni, mert koffeint és nagyobb mennyiségben - enyhe koffeinszerű hatású - teobromint is tartalmaz. 10 dkg tejcsokoládéval 20-30 mg koffeint, ugyanennyi étcsokoládéval dupláját lehet magunkhoz venni, ami egy csésze kávéhoz (80-100 mg) képest nem elhanyagolható. A hölgyek legtöbbje tapasztalja időről-időre a menstruációt megelőző napokban jellemző csokoládé utáni fokozott vágyat. A jelenség hátterében magnéziumhiányos állapotot feltételeznek, ami jól enyhíthető a magnéziumban gazdag csokoládé fogyasztásával. A magnéziumhiány a központi idegrendszerben egy ingerületátvivő anyag (dopamin) szintjének csökkenését eredményezi, amely felelős a jó közérzetet kiváltó jelek közvetítésében. Bármilyen erős a késztetés, a mértékletességre azonban ekkor is tanácsos ügyelni.
|

|
|
4 évvel hosszabb élet Azok, akik naponta edzenek, négy évvel hosszabb és jóval egészségesebb életre számíthatnak, mint lusta társaik. Oscar H. Franco, a rotterdami Erasmus M. C. Egyetem Orvosi Központjának munkatársa, egy nemrég közzétett kutatás vezetője szerint a testmozgásnak nagyon fontos szerepe van nem csupán abban, hogy milyen hosszan élünk, hanem abban is, hogy meddig örülhetünk az egészségünknek. A kutatók a kevés, közepes mennyiségű és sok testmozgás hatását vizsgálták az élettartam alakulására. Az eredmények szerint azok, akik közepes intenzitású edzést végeztek, azaz heti ötször harminc percet sétáltak, 1,3 - 1,5 évvel éltek hosszabban a kevésbé aktív lakosoknál. Azok, akik az intenzívebb testmozgástól sem riadtak vissza, azaz hetente legalább ötször harminc percet futottak, kerékpároztak vagy más hasonló intenzitású mozgást végeztek, életüket 3,5-3,7 évvel hosszabbították meg. Sőt, a legújabb kutatások arra is rávilágítottak, hogy a rendszeres edzés az elme működésére is jótékony hatással van, javítja a közérzetet, csökkenti a stresszt, sőt, a depresszió javításában is komoly szerepe lehet.
(Forrás: Nestlé Életmód Központ, www.nestle.hu/eletmod)
|

|
|
Tudta-e? - A szoptatás idején az anya által fogyasztott nagy mennyiségű természetes C-vitamin mérsékelheti az allergiás megbetegedések kialakulásának veszélyét a fokozott rizikójú csecsemők körében - állítják finn kutatók.
- Gondolná, hogy az avokádó közel 30 %- zsírt tartalmaz, valamint igen hatásos vágyfokozó?
- A gyermekkorban kialakult súlytöbbletnek bizonyítottan jelentkeznek kockázati tényezői. Azoknál a gyermekeknél, akik az egészségtelen táplálkozás és mozgásszegény életmód miatt híztak el, már jelentkezhetnek zsíranyagcsere zavarok és jelentős részüknél fedezhető fel megzavart cukoranyagcsere. Ez a felnőttkori 2. típusú diabétesz előszobája.
- Dr. Szentgyörgyi Albert, a C-vitamin felfedezője azt nyilatkozta egy amerikai újságnak, hogy a C-vitamin rendszeres és megfelelő mennyiségű fogyasztásénak köszönheti, hogy kilencven felett is friss maradt szellemileg, sőt képes volt egy kutatóintézet irányítására is.
|

|
|
Hogyan csökkenthető a rákos halálozás? Szakemberek szerint a hétmillió rák okozta halálozás több mint egyharmada elkerülhető lenne a kockázati tényezők visszaszorításával. A kutatók kilenc olyan rizikófaktort állapítottak meg. A megállapításokhoz a Harvard-egyetem kutatói átnézték a tudományos tanulmányokat, valamint a kormányzati jelentéseket is, majd újra elemezték az eredeti adatokat. Megállapították, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országokban a legfontosabb kockázati tényező a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az alacsony gyümölcs-, valamint zöldségfogyasztás. A magas jövedelmű országokban a legfőbb rizikófaktorok a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az elhízás. Rizikófaktorok - Elhízás
- Alacsony gyümölcs- és zöldségfogyasztás
- Mozgáshiány
- Dohányzás
- Alkohol
- Nem biztonságos szex
- Városi légszennyezés
- Füst a lakótérben a széntüzelés miatt
- Fertőzött injekciók
A legfontosabb minden vizsgált területen a dohányzás visszaszorítása lenne, ez egyedül felelős a rák által okozott halálozás 21 százalékáért. Nagy-Britanniában sikeres volt például a dohányzás elleni kampány, mert esett a tüdőrák okozta halálozások száma. A rákos megbetegedések okozta globális fenyegetettség az életmód és a környezeti tényezők megváltoztatása révén nagymértékben csökkenthető, állítják a kutatók. Forrás: InforMed Hírek 2005
|

|
|
A nagyobb adag étel falánkságra csábít Egy amerikai kutatás szerint a nagyobb adagokból még akkor is többet eszünk, ha az nem ízlik. A kutatók 158 mozinéző bevonásával végezték el a kísérletet, a nézőknek véletlenszerű kiválasztásban adtak kis vagy nagy vödör, és friss vagy állott pattogatott kukoricát. A kutatók azt tapasztalták, hogy az emberek 34 százalékkal több avas pattogatott kukoricát megettek, ha nagy vödörben adták nekik, mint azok, akik ugyanazt a nem egészen friss kukoricát kisebb adagokban kapták. A legrosszabb az eredmény természetesen akkor volt, ha friss étel nagy adagját kapták. Ekkor 45 százalékkal többet fogyasztottak a kísérlet alanyai.
– Megállapítottuk, hogy az adag mérete legalább annyira befolyásolja a fogyasztást, mint az íze – mondja a kutató. – A nagy dobozokba vagy edényekbe csomagolt ennivalóból többet esznek meg az emberek, még akkor is, ha az íze nem kifejezetten jó.
De az jó hír, hogy ugyanez vonatkozik az egészséges élelmiszerekre is, ha tehát nagy tányérban kerül elénk friss répaszelet vagy más zöldség, abból is többet eszünk meg. Forrás: InforMed Hírek 2005
|

|
|
Az ajándék és az ajándékozás (adni és/vagy kapni) A karácsonyi ajándék is lehet „egészséges", személyre szólóan egyéni: - virág helyett zöldségcsokor, fokhagymalánc, - önvérnyomásmérő, - sporteszköz: ugrókötéltől a sárkányrepülőig, esetleg kerékpár, sportruházat, - havi, éves bérlet uszodába, sportegyesületbe, - előfizetés az egészségesebb választását elősegítő szakmai folyóiratra, - lexikon, szakkönyv életmód témában, - befizetés nyelvtanfolyamra, - házi balesetet megelőzendő „luxus tárgy”: létra, tapadószőnyeg a fürdőkádba, ragasztós címke üvegekre (méreg, kaktusztáp stb.), - katalizátor, téli gumi az autóhoz, - az egészséges táplálkozást segítő konyhaedény (grillező, teflon-, és párolóedény, gyümölcs-centrifuga stb.), - gyógynövényteák, gyümölcsteák, - friss, szárított, vagy cserepes fűszernövények, - térkép, útikönyv, tájoló kiránduláshoz, - felszerelés táborozásra (például bogrács, sátor, hálózsák, kulacs, iránytű stb.). Ajándékot nemcsak kapni, hanem adni is öröm. Akit jól ismerünk, szeretünk, meglephetjük saját készítésű apró figyelmességgel, az igazi ajándék személyes jegyeket hordoz. Például: - préselt virágokból, levelekből, szárított magokból ragasztott kép összeállítás, - sál-, kesztyű-, sapka-, mellénykötés, - gyöngyből, kagylóból karkötő, kitűző készítés, - kesztyűs bábfigura, filcből faldísz előállítás, - saját nevelésű virágcserepezés, - saját ízesítésű növényi olaj, ecet „üvegelés”.
|

|
|
Tudja-e, hogy... …melyik a legfalánkabb állat? A selyemlepke kis hernyója …sportoláskor, fizikai munka során egy egészséges szív akár hétszer több vért is juttathat a vérkeringésbe (felnőtteknél 30-40 litert is percenként)?
…hazánkban, 2004-ben egy év alatt egy személy átlagosan 5,2 esetben jelent meg családorvos rendelésen és 16,1 vényt váltott be?
… hazánkban 2004-ben egy fő átlagosan dohányárura 14.720, édességre 9.271, gyümölcsre 7,544 forintot költött?
… mekkorát tudna ugrani az a 180 cm-es ember, aki a bolhával azonos teljesítményt nyújtana (a testméretek arányosítása alapján)? Ugrása 200 méter felett lenne.
|

|
|
Gyermekkorban a fiúk és a lányok tápláltságának megítélésére önmagában a testtömegindex (BMI) nem alkalmazható, mivel a felnőttkor eléréséig folyamatosan változik a gyermekek testfelépítése (1, 2 táblázat). A gyermek testmagasságának és testtömegének megmérése után a felnőtteknél leírt módon kiszámítható az aktuális BMI-érték, majd ezt követően az értékelő táblázatok segítségével megállapítható, amely percentilisek közé esik a mért érték. - A 3 percentilisnél kisebb érték jelentős súlyhiányra utal. Feltétlenül vizsgálni kell a gyermek egészségi állapotát, figyelembe kell venni táplálkozási és szociális körülményeit.
- A 3 és 10 percentilis közötti érték sovány gyermekre utal.
- A 3 percentilisnél kisebb és a 3 és 10 percentiles közötti érték esetén – lehetőség szerint – ellenőrizni kell, hogy a gyermek számára biztosított-e a rendszeres, megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék felvétele, valamint a tápláltságban bekövetkező változásokat rendszeres vizsgálattal időről-időre ellenőrizni kell.
- A 10 és 75 percentilis közé eső értékek megfelelő tápláltságot jeleznek.
- A 75 és 90 percentilis közé eső érték már súlyfölöslegre utal. Minél közelebb van a gyermek BMI-értéke a 90 percentilishez, annál inkább fennáll az elhízás veszélye.
- A 90 és 97 percentilis közötti gyermekek egyértelműen túlsúlyosak.
- 75-97 percentilis között, ha a súlytöbbletet szemmel láthatóan nem a túlfejlesztett izom adja, akkor a helyes táplálkozásra és a rendszeres intenzív testmozgásra oda kell figyelni. Ajánlatos a gyermek BMI-értékének változását időről-időre ellenőrizni.
- A 97 percentilisnél nagyobb BMI-értékek esetén már kóros elhízással kell számolni. Ezeket a gyermekeket megfelelő szakorvosi rendelésre ajánlatos utalni az elhízás okának tisztázására.
Fontos megjegyezni, hogy a felsorolt módszerek alkalmazásával sem kaphatunk választ arra, hogy a súlytöbbletet döntően zsírszövet, vagy esetleg izomszövet képezi. Nem kapunk információt a BMI alapján a testtömeg többlet testtáji megoszlásáról sem. A tápláltság mértékének megítélésére a BMI is csak közelítő meghatározásra alkalmas.
 | 1. táblázat. Testtömegindex (BMI) referenciaátlagának és -percentiliseinek alakulása 3–18 éves korig (fiúk) |
 | 2. táblázat. Testtömegindex (BMI) referenciaátlagának és – percentiliseinek alakulása 3–18 éves korig (lányok) |
|

|
|
MADÁRINFLUENZÁRÓL Elkészült egy honlap, amelynek szerkesztésében, a témában legjártasabb szakemberek vettek részt, pl. Prof. Dr. Mészáros János, az MTA rendes tagja állatorvos-virológus vezetésével. A honlap elérhetősége:www.madarinfluenza.bpallatorvos.hu Itt elolvasható, mik azok a VALÓDI, SZAKMAI TÉNYEK.
|

|
|
Miből készül a chips? brit gyerekek több mint egyharmada nem tudja, miből készül a chips - mutatja az a felmérés, amelyet egy szívbetegségek megelőzésével foglalkozó brit alapítvány végzett. A chips összetevőire rákérdezve a gyerekek többek között lisztet, tojást és almát sorolták fel leggyakrabban. Amikor viszont megtudták, hogy a kedvenc ínyencségük alapanyaga közönséges burgonya, nem titkolták csodálkozásukat. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a gyerekek 36 százaléka nem ismeri fel ezt a zöldséget. Körülbelül ugyanannyian nem tudják azt sem, hogy a sajt tejből készül. A Brit Szív Alapítvány nevű szervezet reklámkampányt is vezet, amely a brit gyerekek táplálkozási szokásainak megváltoztatására kíván hatni. Az ötletadók szerint ez, többek között, segíteni fog abban, hogy a gyerekek tudatosabban választják majd ki, hogy mit esznek. 2005.11.08 19:27 Forrás: http://ma.hu/page/cikk/i/0/133714/1
|

|
|
A fogyás jó hatással van a szexre InforMed Hírek 2005;3 InforMed Egy amerikai kutatás szerint mintegy 10 százalékos súlyveszteség igen jó hatással van a szexuális életre. 161 elhízott nő és 26 férfi bevonásával végezték a kísérletet. Céljuk az volt, hogy az elhízásnak ezt az igen fontos, ám mindeddig kevéssé ismert aspektusát tanulmányozzák. Korábbi kutatások már megállapították, hogy az elhízottak számos nehézséggel küzdenek szexuális életük minőségét tekintve. Azt azonban, milyen hatással van a súlycsökkenés, mindeddig még nem tanulmányozták. A kutatás résztvevőitől két éven át háromhavonta gyűjtöttek adatokat egy kérdőív segítségével, és a következőket állapították meg: ha valaki elhízott, szexuálisan nem érzi magát vonzónak, csökken a nemi vágya, nem szeretné, ha meztelenül látnák, és kerüli az alkalmakat az együttlétre. A tanulmányban részt vevők kezdetben szinte valamennyien arról számoltak be, hogy nehézségeik vannak a szexualitás terén. Két év alatt testsúlyuk átlagosan 13 százalékától szabadultak meg, és jelentős javulásról számoltak be. A nők 67 százaléka tartotta magát előnytelen külsejűnek a vizsgálat elején, és ez a szám 26,4 százalékra esett vissza egy év elteltével. Nem akarta, hogy meztelenül lássák 62,7 százalék, ám a kísérlet végén ezt már csak 34,3 százalék mondta. Már 10 százalékos súlyvesztés is jó hatással van szinte valamennyi, az egészséggel összefüggő tényezőre. – A testünkről alkotott kép igen jelentős része a szexualitásnak – mondja Lona Sandon, az amerikai dietetikai társaság szóvivője. – Ha valaki nem érzi jól magát a bőrében, az azt jelenti, hogy mással sem érzi jól magát. A fogyás által az elhízottak pozitívan viszonyulnak a saját testükhöz, és ezáltal a szexualitáshoz is. Forrás:http://www.informed.hu/index.nfo?tPath=/eletmod/dieta/elhizas/&article_id=107055&prk=14929128
|

|
|
Gyógynövényüzlet uniós rosta előtt Néhány év múlva már csak gyógyszerként lehet forgalomba hozni a ma "gyógyhatású" szernek minősülő gyógynövénykészítményeket (keverék teákat, kenőcsöket és kapszulákat): amelyik nem tudja teljesíteni a gyógyszerré minősítés követelményeit, az eltűnik a piacról. Az EU szabályainak átvételéből adódó szigorítás várhatóan alaposan megrostálja majd a piacot. A jelenlegi gyógynövénydivatot az életmódtrendek és a népbetegségek határozzák meg. A legkeresettebbnek a salaktalanító, a szervi bajokra (vese, máj) gyógyírt kínáló és a nyugtató teakeverékek számítanak. Uralkodó "divatcikk" viszont már nincs - a megkérdezett szakértők szerint azért, mert az emberek már nemigen hisznek a csodákban. Magyarországon mintegy 330 gyógyhatású növényfaj terem, s ebben, illetve a termesztett fajok számában a világ élvonalához tartozunk. A legnagyobb mennyiségben a mákot, a mustárt, a köményt, a koriandert és az ánizst termesztik, a gyűjtők csipkebogyóból, gesztenyéből, csalánból, bodzából szednek a legtöbbet. A tömeges gyógynövényfogyasztás nem magyar sajátosság: a WHO adatai szerint a világ betegeinek 80 százalékát ma is főként gyógynövényekkel kúrálják, és a fejlett országokban használt gyógyszerek 40 százaléka is növényi eredetű. Forrás: http://www.nol.hu/cikk/381725/
|

|
|
A túlsúly fokozza a prosztatarák kockázatát Amerikai tudósok szerint a túlsúly elsősorban a negyven év feletti férfiak esetében növeli a prosztatarák kockázatát. A nemrég elvégzett vizsgálatsorozatban több mint ötszáz férfi vett részt. Közülük korábban mindegyik átesett prosztatarák-műtéten. A vizsgálatok során adatokat gyűjtöttek a testsúlyról, valamint a korábbi testsúly változásairól, az egészségi állapotot négy éven keresztül figyelték. Kiderült, hogy a túlsúlyosak nagyobb eséllyel estek vissza, mint a normális testsúllyal rendelkezők. A legnagyobb kockázatot a túlsúly a negyven évesek körében jelentette. Azoknál, akiknél a legnagyobb mértékű hízás (átlagosan évi másfél kiló) volt megfigyelhető huszonötödik életévük és a rák megállapítása közötti időszakban, a rák fejlődése jóval gyorsabb volt, mint azoknál a pácienseknél, akik lassabban híztak. Forrás: http://www.mcd.hu/hirek/2005/43_week/0765.htm
|

|
|
Magadnak hízol, ne mást okolj! Az amerikai képviselőház úgy szavazott, hogy a gyorsétkező cégek nem perelhetők azért, mert bárki is elhízott az ott kapható ennivalóktól. Az egyik képviselő úgy fogalmazott, hogy „saját egyéni ízlése és életmódja miatt senki sem perelhet másokat". A törvény, mely máris a „sajtburger paragrafus" nevet kapta, megakadályozza, hogy perek ezrei induljanak sok tízezer gyerek elhízásáért, mert a McDonalds kosztján él – mértéktelenül. A képviselőház jogi bizottságának elnöke úgy nyilatkozott, hogy az ilyesféle ügyek azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy az étteremláncok állandóan a perelhetőség veszélyében dolgoznak, ami valamennyi, mintegy 12 millió alkalmazottjukat érinti, és előbb-utóbb az árakat is megemelné. A jelenlegi statisztikák szerint az amerikai felnőttek kétharmada túlsúlyos, csaknem egyharmada pedig kövérnek számít és a súlytöbblet a gyerekek és a tizenévesek körében az utolsó három évtizedben megkettőzödőtt. Az új rendelkezés viszont megelőzné, hogy bármelyik élelmiszer előállító cég vagy étterem perelhető legyen azért, mert valaki meghízik. „Ezek a perek nevetségesek volnának, ha nem lennének olyan veszélyesek" – mondta a jogi bizottság elnöke. A már eddig benyújtott ilyen pereket a bíróságok általában elutasították, bár New Yorkban volt egy olyan ítélet, mely a McDonalds étteremet elmarasztalta, azonban a végleges döntés még mindig függőben van. Sokan mondják, hogy azzal volna helyesebb az amerikai lakosságot is felelőssé tenni saját étkezéséért, életviteléért, hogy az étlapon fel kellene tüntetni az ételek összetételét és kalóriatartalmát, ahogy az áruházakban forgalomba hozott élelmiszereken ez már jó ideje kötelező. (Forrás: ACC Heart Health News, 2005. október 21) Forrás: http://www.weborvos.hu/cikk.php?id=92&cid=65997
|

|
|
... az állatok kiemelkedő sportteljesítményeit? A leggyorsabban futó élőlény a Földön a gepárd, mely állat 110 km/óra sebességgel fut, míg a kenguru sebessége 70 km/óra, az angol telivér és az angol versenyagár óránként 60 km-nél is nagyobb sebességgel vágtat. Utolsó lenne a 100méteres síkfutás világbajnoka, aki óránként kb. 40 km-es sebességgel fut, de csak száz métert, hosszabb távon már lassúbb az ember. A világ legjobb férfi távolugrója is 10 méter alatt ér a homokba, míg a gazella 12 méterest ugrik, az impala 12-13 métert és a kenguru 16 métert. Az elefánt felemel ormányával egy 1 tonnás autót is. A bolha felemeli testsúlyának hetvenszeresét és testhosszának átugorja hetvenszeresét. A delfin 610 centiméteres ugrásra is képes a vízből fel, míg a legjobb magasugró bajnok a ennek a felére sem képes.
|

|
|
Figyelmeztetés a chipsen is? Los Angeles, 2005. augusztus 29. (MTI/AP) – A chips elfogyasztása veszélyes lehet az Ön egészségére, és rákot okozhat - ilyen, vagy ehhez hasonló figyelmeztetés áll majd a cigaretta mellett a chips és a hasábburgonya csomagolásán is Kaliforniában, legalábbis ha Bill Lockyer főügyészen múlik. Lockyer a minap vádat emelt 9 gyorséttermi lánc ellen, amelyeket így akar kényszeríteni arra, hogy termékeiken tüntessék fel: akrilamidot tartalmaznak, amely esetleg rákot okozhat. Az ügyész hangoztatta: nem azt akarja mondani az embereknek, hogy ne egyenek többet chipset és sült krumplit, bár ezek nem túl egészséges ételek, de legalább finomak. Viszont fontos, hogy a fogyasztók hozzájussanak minden információhoz, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni. A bepereltek között van a McDonalds, a Burger King, a Wendy,s és a Frito Lay lánc. Az utóbbi szóvivője kijelentette: nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az akrilamid rákkeltő lenne. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban karcinogénnek, vagyis rákkeltőnek minősítette a vegyületet, mivel állatkísérletekben bebizonyosodott, hogy összefüggés van az akrilamid-bevitel és a tumorképződés között. (Panoráma) Forrás: http://www.informed.hu/index.nfo?tPath=/friss_hirek/&article_id=102938
|

|
|
Elférek-e a bőrömben? Számoljon testtömegindexet (BMI) és máris tudja, hogy túlsúlyos-e vagy normál súlyú? testtömeg (kg) Testtömegindex = ---------------------------- testmagasság (m)2
azaz a testtömeg kg-ban és a testmagasság méterben mért négyzetetének a hányadosa Például egy 60 kg-os nő, aki 160 cm magas
60 60 A számolt BMI = ------- = --------- = 23.4 1,62 2.56
Értékelő táblázat Szervezetünknek a fizikai és szellemi igénybevétel miatt, a napi munkavégzéshez energiára van szüksége. A tápanyagszükségletet, vagyis az energiaigényt a munkavégzéshez kell igazítani. A következő két táblázat segítségével könnyen kiszámítható az életkor, a testtömeg, a napi tevékenység – fizikai és szabadidős tevékenység –, és az alapanyagcsere függvényében az egyén napi energiaszükséglete, ami nem más, mint az alapanyagcsere (kcal/nap) szorozva a munka és szabadidős tevékenységi faktorral. Alapanyagcsere kiszámítása: Példa: 35 éves, 60 kg testtömegű hölgy alapanyagcseréje: 8,7 x 60 + 829 = 1351 kcal/nap Napi energiaszükséglet kiszámítása a munka és a szabadidős tevékenységet meghatározó faktor alapján: Dr. Bíró – Dr. Lindner: TápanyagtáblázatPélda: ha a 35 éves, 60 kg testtömegű hölgy, könnyű fizikai munka mellett inaktív életet él, napi energiaszükséglete: 1351 x 1,4 = 1891 kcal
|

|
|
Kérdezze meg kezelőorvosát és gyógyszerészét… és olvassa el figyelmesen a betegtájékoztatót! Az Európai Unió az eltelt évek tapasztalatai alapján módosította az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexét, s e változásokat természetesen követnie kell a hazai szabályozásnak. Mindezek érdekében a rendelet kimondja, mely információknak kell megjelenniük a gyógyszerek csomagolásán, mégpedig könnyen olvashatóan, egyértelműen, illetve mit kell tartalmaznia a betegtájékoztatónak. A csomagoláson Braille-írással is fel kell tüntetni a gyógyszer nevét és hatáserősségét, így a vakok és gyengénlátók számára is lehetővé válik a gyógyszerek önálló, biztonságos szedése. Hazánkban egyetlen évtized alatt megtízszereződött a rendelkezésre álló gyógyszerek választéka, az eligazodás nem csupán a betegek, de gyakran a szakemberek számára is nehézséget okoz. A gyógyszer csomagolásán, illetve a betegtájékoztatóban feltüntetendő adatokra vonatkozó előírások alkalmazásával a hazai betegtájékoztatás színvonala javul. A minőségi, minél kevesebb kockázattal járó kezelés azonban nem érhető el a beteg felelős magatartása, aktív részvétele nélkül. A választáshoz mindannyiunkat megillet a "tájékoztatott fogyasztó" státusza. A betegek tájékoztatásában a gyártók, az orvos és a gyógyszerészek együtt vesznek részt, de létezik egy kötelező önrész is, ez a beteg egyéni felelőssége. A rendelet 2005. október 30. napján lép hatályba. A benne foglalt rendelkezéseket első ízben a hatálybalépés után benyújtott forgalomba hozatali engedélyek iráni kérelmek elbírálása során kell alkalmazni. A már forgalomban lévő gyógyszerek esetében a címkézésre és a betegtájékoztatóra vonatkozó rendelkezéseknek a gyártóknak legkésőbb a 2010. december 31-ig kell megfelelniük. Megjelent a Magyar Közlöny 2005/107. számában. Forrás: Egészségügyi Minisztérium Sajtó és Kommunikációs Főosztály
|

|
|
Európában a 65 évesnél fiatalabb lakosság szív-érrendszeri betegségek miatti halálozásának több mint harmada a táplálkozással van összefüggésben (Health and Nutrition: Elements for European Action, 2000, Brussels) Európában a daganatos betegségek 30-40 %-a megelőzhető lenne egészséges táplálkozással (WHO: The First Action Plan for Food and Nutrition Policy, WHO European Region, 2000-2005; 2001) Egészséges táplálkozással növelhető a betegségmentes életévek száma (Serra-Majem et al, NutrRev, 1997, 55, S42-S57) Clinton kampánya az elhízás ellen Az Egyesült Államok volt elnöke beismerte, hogy egész életében egészségtelenül táplálkozott, és tavaly ez okozta „halál közeli” állapotát, ezért elhatározta: kampányba fog a lakosság étkezési szokásainak javításáért. „Talán a halálközeli élményem volt az, ami leginkább befolyásolt”, – nyilatkozta Bill Clinton a gyermekek túlsúlya ellen indított kampányban való részvételéről, felidézve tavalyi szívműtétét. „Megértettem, hogy kaptam még egy lehetőséget, és ezt teljes mértékben ki akarom használni”, – tette hozzá, majd elmondta, hogy gyermekként ő maga is kövér volt. „Túl sok elhízott gyerek van az országban, akik két lábon járó időzített bombák”, – fogalmazott a volt elnök. A Clinton Alapítvány kampánya az amerikai Kardiológiai Szövetséggel együttműködésben arra ösztönzi az élelmiszergyártókat és az étteremhálózatokat, hogy kínáljanak egészségesebb ételeket, beleértve a McDonald's-ot és más gyorsétterem-hálózatokat is. Clinton kampánya a mozgás szerepét is hangsúlyozza, és az iskolai étkeztetésen is javítani szeretne. A volt elnök szerint kiemelkedően fontos az egészséges életmódra nevelés. „Harminc évvel ezelőtt egy észak-amerikai család 70 százalékban étkezett otthon, 30 százalékban pedig a munkahelyén, vagy étteremben. Ez az arány ma 50-50 százalék, és ha valaki házon kívül étkezik, leginkább gyorsétterembe megy”, – nyilatkozta Clinton.
|

|
|
…, hogy a hangoson trillázó madárhímek kicsattanó egészségüket hirdetik? Egészséges hangerő A hangos madárdal nem csak erődemonstráció: így adják a hím példányok a tojók tudtára, hogy kiváltképpen egészségesek, így több joguk van szaporodni, mint a csöndesebbeknek - bizonyította be több tanulmány is. Itt a tavasz, csivitelnek a madarak - aki korán kel, hallhatja: nem csak szépen, de hihetetlen hangerővel is hirdetik, hogy már megint újjászületett a természet. Minél hangosabb, annál jobb - legalábbis a madártársadalom hímjei között ez a trend. Nem csak erődemonstráció ez, hanem így adják a hím példányok a tojók tudtára, hogy kiváltképpen egészségesek, így több joguk van szaporodni, mint a csöndesebbeknek - bizonyította be több tanulmány is. Kutatók azt is igazolták, hogy azok a madarak, melyeknek szervezetében kevesebb parazita él, több nászrepülést képesek végrehajtani, mint az élősködők által kínzott szerencsétlenebb sorsú társaik - áll Dominic Couzens ornitológus tanulmányában, mely a BBC Wildlife című magazinban látott napvilágot. Forrás: Patika Magazin
|

|
|
…, hogy húsz éven belül elérjük, hogy a leggazdagabbak nem öregszenek tovább. Örök fiatalságot ígér a brit professzor A cambridge-i tudós szerint húsz éven belül elérjük, hogy a leggazdagabbak nem öregszenek tovább. Aubrey de Grey brit professzor kutatási programot indított, melynek célja, hogy életünket belátható időn belül akár ezer évre meghosszabbítsa - számol be róla a Népszava. De Grey amúgy roppant derűlátó ember hírében áll. Alig múlt negyven éves, felesége hússzal több, ám a professzor szent meggyőződése: élete párja akár az ezer évet is megérheti. A brit tudós állítja, már a mai harminc-negyven évesek is élhetnek ezer évig, vagy akár még tovább. De Grey szerint az öregedés nem elkerülhetetlen végzet, hanem biológiai-fizikai jelenség, amelyet a professzor kutatási programjával (SENS - az elhanyagolható öregedés stratégiája) akar megakadályozni. Célja nem pusztán a mai gerontológiához hasonlóan a leépülési folyamat lassítása, hanem a fájdalmas öregedés teljes kiiktatása, tulajdonképpen az "örök fiatalság" biztosítása. De Grey szavaival: "az öregedés során hét jól körülhatárolható molekuláris és sejtbiológiai változást már mai tudásunkkal is megakadályozhatunk vagy elkerülhetünk. Közéjük tartozik a regeneráló, újjáépítő kapacitás hiánya és a DNS mutációjának megakadályozása. Ha ezeket a sejtszintű problémákat áthidaljuk - és ehhez már rendelkezésünkre áll az összes molekuláris eszköz - akkor jelentősen megnövelhetjük várható élettartamunkat. Tíz éven belül lehetővé válik az egerek leépülésének jelentős lelassítása - jelenti ki de Grey. A tudós szerint a rágcsálókat vizsgáló kutatások elenyésző összegeket emésztenének fel például az amerikai tudományos költségvetéshez képest. De Grey évi százmillió dollárral kalkulál, s abban bízik, hogy húsz éven belül a kísérleteket embereken folytathatják. Forrás: Patika Magazin
|

|
|
…, a Kárpát-medencében a földkéreg az átlagosnál jóval vékonyabb, a földmagma hőhatása erőteljesebben érvényesül, s így hazánkban is igen változatosan, gazdagon törnek fel a gyógyhatású ásvány - és termálvizek.
|
|
|
|
 |
 |
|
 |
 |